Orosz tengeralattjáró roncsait találták meg a svéd partoknál

Egy orosz mini tengeralattjáró roncsára bukkantak a svéd partok közelében a tenger mélyén - jelentették be hétfőn svéd roncsvadászok.

A stockholmi hatóságok egyelőre nem erősítették meg a hír valódiságát. A védelmi minisztérium óvatosan csak annyit közölt, hogy "ők állítják azt, hogy egy tengeralattjáróról van szó... a szakértőink még nem jutottak végső következtetésre. Erre várunk, és nem bocsátkozunk feltételezésekbe".

A roncsvadászok szerint a búvárhajó jó állapotban van, a svéd területi vizeken belül fekszik a tengerfenéken. Az Ocean X Team nevű búvárcsoport egyik tagja szerint a hajó érintetlennek tűnik, nem látszanak sérülések rajta, a fedélzeti nyílások zárva vannak, s emiatt attól lehet tartani, hogy a legénysége nem tudta elhagyni a hajót, amikor az elsüllyedt.

A búvárok szerint a tengeralattjáró mintegy húsz méter hosszú és 3,5 méter átmérőjű. Az Expressen című újság a honlapján közölt róla egy képet, amelyet egy távirányított merülő robot készített. 

Nem lehet megmondani, hogy a jármű mióta van a tengerfenéken, de a ráfestett betűk azt jelzik, hogy orosz - mondták a búvárok. A csoport nem árulta el, hogy hol találták, de az Expressen szerint Svédország középső része mellett a partoktól 1,5 tengeri mérföldre (2,8 kilométer) van. 

Tavaly októberben Svédországot hetekig lázban tartotta egy titokzatos, feltételezett orosz tengeralattjáró utáni hajsza, amely nem vezetett eredményre. Akkor Stockholm közelében keresték a behatolót. Az Ocean X Team egy tagja azonban azt mondta: nem hiszik, hogy a roncs és a tavalyi eset között összefüggés lenne, de ezt a véleményét nem fejtette ki.

Kapcsolódók

Kimaradt?