Terrorista vezetőkkel végeztek Tuniszban

A tunéziai belügyminiszter vasárnap esti bejelentése szerint a biztonsági erők megölték a legjelentősebb helyi szélsőséges fegyveres csoport három vezetőjét.

A biztonsági erők a hadsereggel való együttműködésben műveletet hajtottak végre pénteken az ország középső részén lévő Gafsza város környékén az al-Kaida terrorhálózattal kapcsolatban álló Okba Ibn Nafaa nevű csoport ellen, és megölték három vezetőjét, valamint két további tagját. Az akcióval 90 százalékig felszámolták a csoportot. Az Okba Ibn Nafaa több olyan támadás elkövetőjeként jelentkezett korábban, amelyet a tunéziai fegyveres erők ellen hajtottak végre az ország és Algéria közös határövezetében - tette hozzá Nádzsem Garszalli.

A csoport vezetője Murad Garszalli volt, az egyik helyettese a szintén tunéziai Hakim Hazi, a másik pedig az algériai Lunisz Abu Fat. Mindhármukat 1994 óta körözték az algériai hatóságok. A miniszter elmondta: bár a március 18-i terrortámadás elkövetőjeként az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet jelentkezett, megítélésük szerint azt az Okba Ibn Nafaa követte el. A támadás célpontja a Bardo múzeum volt, és a terroristák 22 ember (21 turista és egy rendőr) halálát okozták.

Kapcsolódók

Kimaradt?