A „bátorság ünnepét” tartották Budapesten (GALÉRIA)

A világ nem fekete-fehér, hanem színes - mondta a Budapest Pride felvonulást megnyitva Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar és a berlini Konzerthaus zeneigazgatója szombat délután.

A világhírű karmester - akinek szavait követően a menet zenével, zászlókkal, transzparensekkel elindult az Andrássy úton az Opera előtti területről - azt mondta: nagy ünnep a mai, a bátorság ünnepe, ugyanis azt ünnepeljük, hogy valaki vállalja önmagát.

Olyan világban szeretnék élni, ahol a társadalom elfogadja, ha egy felnőtt egy azonos neművel akar együtt élni - mondta Fischer Iván. Arról is szólt, bátor az a fiatal, aki kamaszkorában először megérzi, hogy az azonos neműekhez vonzódik. Olyan világban szeretnék élni, ahol a szülők erre azt mondják: semmi baj, csak azt akarjuk, hogy boldog légy - fogalmazott a karmester, aki a homofóboknak azt üzente, hogy a homoszexualitás veleszületett tulajdonság, és soha nem lehet tudni, mikor kell egy homofóbnak azzal szembesülnie, hogy a gyermeke homoszexuális.

A régió legrégibb rendezvénye

Milanovich Dominika, a Budapest Pride sajtószóvivője azt emelte ki, hogy az immár 20. alkalommal megrendezett Budapest Pride a régió legrégebbi ilyen rendezvénye, és erre büszkék szervezőként. Hangsúlyozta, többek között azért vonulnak fel, mert nem akarnak kerítéseket látni a különböző társadalmi csoportok között, a kirekesztés helyett a kisebbségi csoportok melletti szolidaritást választják.

Hozzáfűzte: szolidárisak a menekültekkel és a bevándorlókkal is "egy olyan országban, ahol állami üldözés éri őket". Ezzel kapcsolatban azt üzente a vezető politikusoknak, hogy "a hatalom szeretetét felváltja a szeretet hatalma". Ha a felvonulás provokáció, ők provokálnak, amire azért van szükség, mert az LMBTQ-emberek többsége még mindig félelemben él - mondta. Végül arról beszélt, úgy hírlik, hogy a kormány családvédelmi kampányba kezd, ebben az esetben pedig azt követelik, annak legyenek részei a "szivárványcsaládok" is.

A sajtószóvivő közlése szerint a Budapest Pride felvonulást más civil szervezetek mellett támogatásáról biztosította az Amnesty International Magyarország, a Társaság a Szabadságjogokért, a Keresztények a melegekért, illetve a politikai pártok közül a Demokratikus Koalíció, az Együtt és a Párbeszéd Magyarországért.

Ellentüntetők is voltak

Az MTI tudósítói a tömegben látták többek között Juhász Pétert, az Együtt alelnökét és Szigetvári Viktort, a párt elnökét, Bodnár Zoltánt, a Liberálisok volt főpolgármester-jelöltjét, Burány Sándor és Lendvai Ildikó MSZP-s politikust, valamint Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt, a Demokratikus Koalíció elnökét.

Kezdés előtt az Andrássy úton felhúzott kordonnál néhány tucat, a felvonulást nyíltan ellenző tüntető jelent meg, köztük Budaházy György. Az ellentüntetők többek között "Undorító a másságotok", a "Másság takarodjon máshová", "Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk", "Jézus mondja: térjetek meg! ... mert a bűn zsoldja a halál" feliratokat tartottak fel.

Az ellentüntetők egy része megpróbált bejutni a kordon mögé, ekkor kisebb lökdösődés alakult ki, ami komolyabb atrocitás nélkül véget ért.

A menetet öt kamion vezette fel, a színes léggömbökkel feldíszített járműveken zenekarok adtak koncertet. A többi között Lang Gyöngyi Pa-Dö-Dö dalokkal szórakoztatta a demonstrálókat. A menetben - amelyben a legtöbben szivárványszínű és európai uniós zászlókat, valamint nemzeti lobogókat lengettek, feltűntek babakocsit toló párok is, sokan kerékpárral vettek részt a felvonuláson. A magasba tartott transzparenseken a többi között az volt olvasható, hogy "Jézus mindenkit szeret", valamint "Egyenlő adók, egyenlő jogok".

 A felvonulást az Erzsébet téren az Andrássy útnál is megjelent ellentüntetők várták, hangos sípszóval és folyamatos szidalmazó kiáltásokkal. A felállított kordon és az amögött sorakozó rendőrök miatt azonban nem tudták őket száz méternél jobban megközelíteni.

Kapcsolódók

Kimaradt?