Sokak halálát okozta egy fülöp-szigeteki komp elsüllyedése

Elsüllyedt egy komphajó 173 emberrel a fedélzetén csütörtökön a Fülöp-szigetek partjainál. Az első hivatalos információk szerint legalább harminchaton meghaltak.

A dpa német hírügynökség legalább harmincnégy, az AP amerikai hírügynökség legalább harminchat halottról ír. A rendőrség azt közölte, hogy a Kim Nirvana nevű komp fedélzetén 173 utas és 16 tagú személyzet volt.

A komphajó a délkelet-ázsiai ország középső részén lévő Ormoc városából tartott a 44 kilométerrel délebbre, a Camotes-szigeteken lévő Pilar településre. A parti őrség első beszámolói szerint a komphajó néhány perccel az indulás után, Ormoc kikötőjétől mindössze egy kilométerre süllyedt el.

Ciraco Tolibao, a helyi katasztrófa-elhárítás egyik munkatársa elmondta: tart a mentés, eddig több tucatnyi túlélőt sikerült a vízből kimenteni, akik a felborult hajótestbe kapaszkodtak. Búvárok keresik az eltűnteket.

Armand Balilo, a parti őrség szóvivője később azt mondta: összesen 118 embert sikerült megmenteni, további 19-et azonban továbbra is eltűntként tartanak számon.

Kimaradt?