Születésnapja után vette fegyverét a charlestoni gyilkos

Nem védekezhet szabadlábon Dylan Roof, akit azzal gyanúsítnak, hogy a dél-karolinai Charlestonban kilenc embert lőtt agyon - jelentette ki pénteken az ügyben megtartott meghallgatáson James Gosnell bíró. Ettől függetlenül egymillió dolláros óvadékot szabott ki a gyanúsítottra.

A 21 éves, fehér, munkanélküli Roof a rendőrségnek elismerte, hogy szerda este ő ölt meg kilenc afroamerikai hívőt Charleston egyik, feketék által látogatott, nagy múltú metodista templomában. A gyanúsítottat pénteken zártláncú televízión kapcsolták a tárgyalóterembe, ahol jelen voltak az áldozatok hozzátartozói.
   
Többen közöttük kijelentették, hogy megbocsátottak Roofnak, és megbánásra szólították fel. "A nagyapámat a gyűlölet ölte meg. A gyűlölet nem fog győzni" - mondta a meghallgatáson Daniel Simmons meggyilkolt lelkipásztor lányunokája.
   
Az igazságügyi minisztérium pénteken közölte: vizsgálja, hogy a charlestoni mészárlás gyűlölet-bűncselekmény mellett nem minősíthető-e egyúttal belföldi terrorcselekménynek is. Ha bűnösnek találják, Roofot halálra ítélhetik. Nikky Haley Dél-Karolina republikánus kormányzója felszólította az ügyészséget, hogy a legsúlyosabb büntetés kiszabását kezdeményezze.

Barack Obama elnök az amerikai polgármesterek pénteki, San Francisco-i tanácskozásán kijelentette: a rasszizmus továbbra is "métely" az Egyesült Államokban, amely ellen közös összefogással kell harcolni. Megismételte, hogy támogatja a lőfegyverek beszerzésére és tartására vonatkozó szabályok szigorítását, és párbeszédet sürgetett az ügyben, mert, mint mondta, a dél-karolinaihoz hasonló esetek nyomán a gyászon kívül cselekvés is szükséges.

A gyanúsított hónapokig készült a támadásra, egy barátja szerint célja egy "faji háború" kirobbantása, vagy a faji szegregáció visszaállítása volt Amerikában. Szemtanúktól származó értesülések szerint Roof azt kiabálta a templomban, hogy a feketéket lelőni ment oda, mert azok megerőszakolják a fehérek nőit és elveszik az országukat.
   
Egy volt osztálytársa a CNN-nek elmondta, hogy Roof időnként tett ugyan rasszista megjegyzéseket, de voltak fekete barátai is. Carson Cowles, a gyanúsított nagybátyja a The Washington Postnak nyilatkozva kijelentette, hogy az "anyja sohasem ilyennek nevelte", hozzátéve, hogy ő maga lenne a szörnyeteggé vált unokaöccsének hóhéra, ha ezt lehetővé tennék a számára.
   
Egy közösségi oldalon közzétett fotóján Roof a dzsekijén az apartheid-kori Dél-Afrika és Rhodesia (ma Zimbabwe) zászlaját viselte.

Kapcsolódók

Kimaradt?