Németh Zsolt dicsérte a román külügyminisztert

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke elismerését fejezte ki Bogdan Aurescu román külügyminiszternek azért, mert felvállalja a magyar-román párbeszédet. A politikus kiemelte azt is, hogy megállapodás született a két ország közötti gázösszeköttetés kétirányúsításáról.

A külügyi bizottság elnöke csütörtökön találkozott a budapesti látogatáson lévő Bogdan Aurescuval. Megbeszélésük után az MTI-nek azt mondta: aggasztó volt, hogy az elmúlt években - különösen mióta baloldali kormánya van Romániának - kifejezetten akadozott a két ország közötti magas szintű párbeszéd. Ez a látogatás azt jelzi, a román külügyminiszter nyitott arra, hogy folytatódjon ez a párbeszéd a jövőben - mondta, hozzátéve: úgy gondolja, hogy ehhez a köztársasági elnök személyében bekövetkezett változás is jó alapot teremt.

Kitért arra is, hogy a nyitott kérdéseket tárgyalásos úton rendezni lehet, a kisebbségi kérdések ügyében tovább kell folytatni az egyeztetéseket, és ennek a kisebbségi vegyes bizottság megfelelő keretet ad. Németh Zsolt úgy fogalmazott: látható a csütörtöki tárgyalásból is, hogy Magyarország és Románia "együttműködésre van ítélve" az élet számos részén, de különösen az energiabiztonság kérdésében.

Azon a területen Magyarország jóformán "ugyanabban a csónakban hajózik", mint Románia, és "végtelenek" az együttműködés lehetőségei. Ezért a látogatás legjelentősebb eredményének nevezte, hogy sikerült megállapodnia a két külügyminiszternek a román-magyar gázösszeköttetés kétirányúsításában és az ehhez vezető menetrendben.

Elmondta azt is, hogy meghívta a tusványosi nyári szabadegyetemre Bogdan Aurescut, és bízik benne, hogy a külügyminiszterek "emelni fogják az esemény rangját".

Kapcsolódók

Kimaradt?