Érvénytelen lett a melegellenes népszavazás Szlovákiában

Érvénytelen lett a család védelméről szombaton Szlovákiában tartott népszavazás, mivel az ország történetének nyolcadik össznépi voksolásán a részvételi arány jelentősen alatta maradt az 50 százalékos érvényességi küszöbnek.

A Családért Szövetség (AZR) civil ernyőszervezet által kezdeményezett népszavazáson, annak vasárnap hajnalban a Statisztikai Hivatal (SÚSR) által nyilvánosságra hozott nem hivatalos végeredménye szerint, a mintegy 4,4 millió szavazásra jogosult szlovák választó mindössze 21,4 százaléka vett részt.

Ezzel az alacsony részvételi eredménnyel, a több mint négyszázezer aláírás alapján kezdeményezett össznépi voksolás, érvénytelennek minősül.

A voksoláson - amely minden korábbi népszavazásnál láthatóbban és élesebb törésvonalak mentén osztotta meg a szlovákiai társadalmat - három kérdésre lehetett igen vagy nem választ adni. Ezek sorrendben a következőek voltak: egyetértenek-e azzal, hogy házasság csak egy férfi és egy nő között jöhet létre, azonos nemű párok ne fogadhassanak örökbe gyermeket, valamint, hogy az oktatási intézmények ne követelhessék meg a gyermekek részvételét azokon az órákon, amelyeken a szexuális viselkedés, illetve az eutanázia a téma.

A referendum végeredményei szerint a népszavazáson mintegy 944 ezer választó adta le voksát. A népszavazáson részt vevők túlnyomó hányada igennel válaszolt annak kérdéseire, az igen válaszok aránya mindhárom kérdés esetében meghaladta a kilencven százalékot. A legmagasabb arányban az első, a viszonylag legalacsonyabb arányban a harmadik kérdésre válaszoltak igennel a voksolók.

A népszavazáson részt vevő választópolgárok aránya, régiók szerinti lebontásban a kelet-szlovákiai Eperjes megyében (Presov) bizonyult a legmagasabbnak, ott 32,3 százalék volt, ellenben a legalacsonyabb részvételi arányt - 15,8 százalékot - a közép-szlovákiai Besztercebánya megyében (Banská Bystrica) mérték. Pozsony megyében a népszavazás részvételi aránya 16,9 százalékos volt.

A család védelmére tartott népszavazás végeredményei az előzetes várakozásoknak megfelelően alakultak, ugyanakkor a voksolás részvételi aránya még a becsültnél is alacsonyabb szinten maradt. Ez utóbbiban részben igazolódott az eddigi tapasztalat, az, hogy a szlovákiai választók a népszavazások iránti érdeklődése rendkívül alacsony, de megmutatkozott a népszavazással és annak kérdésfelvetéseivel szemben folytatott masszív ellenkampány hatása is.

Ami a magyar pártok hozzáállását illeti a kérdéshez, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke a népszavazás előtt hangsúlyozta, hogy három igennel fog szavazni, és arra ösztönözte szimpatizánsait, hogy vegyenek részt a népszavazáson, mivel a párt a hagyományos családmodellt támogatja. A Híd vezetősége és szimpatizánsai liberálisabb nézeteket vallanak, ugyannakor a pártelnök, Bugár Béla szintén három igennel fog szavazni.

Kapcsolódók

Kimaradt?