Súlyos katonai veszteségek, ellentmondásos hírek Ukrajnában

Ellentmondásos közléseket tesznek ukrán tisztségviselők a Donyeck melletti Ilovajszknál történt súlyos ukrán katonai veszteségekről.

Állítólag ötven, Ilovajszknál elesett ukrán katona és önkéntes holttestét szállították vasárnap éjjel a szomszédos megyében lévő Zaporizzsja hullaházába. Az ukrán túsztárgyalók vezetője pedig hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az ukrán fegyveres erők csaknem hétszáz tagja esett fogságba az utóbbi napok harcaiban Donyeck megyében, java részük Ilovajszk városánál. Az ötven holttest érkezéséről Mihajlo Lohvinov, az ukrán hadsereg Zaporizzsja megyei parancsnokhelyettese beszélt hétfőn az Ukrinform ukrán hírügynökségnek.

Közben Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője hétfői kijevi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az elmúlt 24 órában összesen 7 ukrán katona veszítette életét az ország keleti részén folyó harcokban. Volodimir Ruban tartalékos vezérőrnagy, a fogolycserével foglalkozó központ vezetője hétfőn sajtótájékoztatót tartott, ahol kijelentette, hogy csak a közelmúltbeli harcokban 680 ukrán katona esett fogságba Donyeck megyében, 80 százalékuk Ilovajszknál. Pontos számot nem mondhatott, mert szavai szerint titkosították az ilovajszki harcokban fogságba esettek számát.

A túsztárgyaló bírálta a Kijev által terrorellenesnek nevezett hadművelet (ATO) vezetését. "A harci cselekmények irányítása alapján az embernek az a benyomása támad, hogy az egész hadsereget fogságba akarják taszítani" - fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy a terrorellenes övezetben harcoló ukrán erők élelmiszerellátásával is már komoly gondok vannak. Szavai szerint semmi jele annak, hogy felkészítenék a haderőt a téli hideg időszakra.

Több mint egy hete folynak heves harcok a Donyeckhez vezető kulcsfontosságú városnál, ahol ukrán jelentések szerint szakadár fegyveresek orosz katonai segítséggel több ukrán egységet körbezártak és folyamatosan tűz alatt tartanak. Ukrán médiajelentések több százra teszik az Ilovajszknál elesettek számát az alapján, amit a katlanból kiszabadult ukrán katonák elmeséltek.

Több tucatnyi katona és önkéntes számolt be az utóbbi napokban az interneten arról, amit átéltek Ilovajszknál. A beszámolók alapján többszörös túlerővel találták szemben magukat, a hadvezetés ugyanakkor nem engedélyezte nekik a visszavonulást.

A múlt héten Vlagyimir Putyin elnök felszólította a szakadárokat, hogy nyissanak humanitárius folyosót Ilovajszknál, amelyen a körbezárt ukrán katonák elhagyhatják a harcteret. Moszkva továbbra sem ismeri el, hogy orosz katonák is részt vennének a kelet-ukrajnai harcokban. A Liga.net ukrán hírportál viszont az Ilovajszknál harcolók beszámolóira hivatkozva közölte, hogy amint a terrorellenes erők tagjai megközelítették az úgynevezett humanitárius folyosót, orosz katonák nyitottak rájuk tüzet. Kis csoportokra szétszakadva, súlyos harcok és veszteségek árán tudtak csak néhányan kitörni az ostromgyűrűből. A hírportál értesülései szerint több százra is tehető a halottak száma, mintegy ezren sebesültek meg, és több százan estek orosz katonák fogságába, akik az ukrán foglyokat átadták a szeparatistáknak.

A túlélő katonák és önkéntesek egybehangzóan a terrorellenes művelet vezetését, név szerint Valerij Heletej védelmi minisztert és Viktor Muzsenko vezérkari főnököt teszik felelőssé az ukrán fegyveres erők eddigi legnagyobb kelet-ukrajnai harctéri kudarcáért. Az ilovajszki tragédiát szerintük a terrorellenes művelet irányítóinak gondatlansága és rosszul kigondolt haditerve okozta.

 Az Ilovajszknál történt kudarc már a civil ukrán lakosság körében is beszédtéma lett, sokakban felháborodást kiváltva az, hogy napokig nem kaptak erősítést az oda vezényelt katonák. A múlt héten demonstrációkat is szerveztek Kijevben emiatt. 

Érezve a társadalmi nyomást, múlt csütörtökön Petro Porosenko ukrán elnök is megszólalt az ügyben. Ő viszont azt állította, hogy két egység dezertálása miatt kerültek szorult helyzetbe az Ilovajszknál harcoló ukrán csapatok. Az állítólagos dezertőr egységeket azonban nem nevezte meg.

 A védelmi minisztériumnál pedig a hallgatást megtörő önkéntes alakulatok tagjait teszik felelőssé, akik állítólag az interneten közzétett beszámolóikkal hiúsították meg a bajba került egységek evakuálását Ilovajszkból. Olekszandr Daniljuk, a belügyminiszter tanácsadója sajtótájékoztatóján ügyészségi eljárással fenyegette meg a neten keresztül katonai információkat kiadó önkénteseket.

Kapcsolódók

Kimaradt?