Ukrajna: orosz katonai konvoj lépte át a határt

Ukrajna szerint egy orosz katonai konvoj lépte át a határt, amellyel a határőrök harcba bocsátkoztak, de az orosz védelmi miniszter egyelőre tagadta a híreket.

Több tucatnyi harckocsiból és páncélozott járműből álló konvoj hatolt be Oroszország felől Ukrajna területére Novoazovszk városánál, és az ukrán határőrök harcba bocsátkoztak vele - közölte hétfőn Leonyid Matyuhin ukrán katonai szóvivő.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter cáfolta a hírt, nevetségesnek, dezinformációnak nevezve azt, ellenben bejelentette, hogy Kelet-Ukrajnának szánt újabb humanitárus segélyszállítmányt készítenek elő. Az orosz külügyminiszter azt mondta, Moszkva diplomáciai jegyzékben értesítette erről a szándékáról Kijevet, részletesen felsorolva, mit kívánnak segélyként szállítani.Mint mondta, Moszkva még a héten el akarja juttatni a segélyszállítmányt Ukrajnába.

Lavrov a nemzetközi sajtótájékoztatón azt is kijelentette, hogy Oroszország kész bármilyen formában egyeztetni az ukrajnai helyzetről.

Kapcsolódók

Kimaradt?