Sikerül az Orbán-Cameron-párosnak elszabotálni Juncker elnökségét?

Szavazásra bocsátaná a jövő heti EU-csúcson a brit kormányfő, hogy ki legyen az Európai Bizottság következő elnöke.

A BBC által vasárnap idézett brit kormányforrások szerint David Cameron ragaszkodna a személyenkénti szavazáshoz, ha a London által túlzottan föderalistának és ezért az EU-bizottság élére alkalmatlannak tartott luxemburgi Jean-Claude Juncker jelölését az őt támogató részvevők az uniós csúcstalálkozón megpróbálnák további vita nélkül elfogadtatni. Mint ismert, Juncker ellen Orbán Viktor magyar kormányfő is több allkalommal nyíltan felszólalt, jelenleg Magyarország és Nagy Britannia a volt luxemburgi kormányfő két legélesebb elllenzője.

A BBC-nek nyilatkozó kormányilletékesek szerint ha megvan a politikai akarat arra, hogy konszenzus legyen a jelölt személyéről, akkor a döntést "el lehet és el is kell halasztani". Ha azonban egyes EU-vezetők megfontolni sem hajlandók Junckeren kívül más lehetséges jelölteket, akkor a csúcstalálkozón szavazni kell - mondták a név nélkül idézett kormányzati források.

Mint korábban írtuk, Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Bild című német napilapnak adott interjúban leszögezte, megígérte választóinak, semmiképpen nem hagyja, hogy Jean-Claude Juncker kerüljön Barroso helyére. Ezzel szemben a luxembourgi politikust támogatók tábora pénteken nem várt segítséget kapott  kilenc baloldali kormányfőtől.

Kapcsolódók

Kimaradt?