Jacenyuk: most nem lehetséges a kétoldalú párbeszéd Moszkvával

A jelenlegi körülmények között nem lehetségesek a kétoldalú tárgyalások Ukrajna és Oroszország között - jelentette ki Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök szerdán a dél-ukrajnai Mikolajiv városban tartott harmadik válságrendező kerekasztal-találkozón.

A kormányfő ezt azzal indokolta, hogy "Oroszország katonai agressziót hajtott végre Ukrajna területén, megsértette a nemzetközi jogot, megsemmisítette az európai biztonság rendszerét, és ráadásul +köpött+ az ENSZ alapokmányára".

Sürgette a négyoldalú tárgyalások felújítását Oroszország, Ukrajna, az Európai Unió és az Egyesült Államok részvételével, hozzátéve, hogy csak ezek után lehet egyáltalán szó az orosz-ukrán viszony rendezéséről. Leszögezte ugyanakkor, hogy Kijev "a szavaknak már nem hisz". Azzal vádolta meg ismét Oroszországot, hogy megszegte a múlt hónap közepén a négyoldalú genfi értekezleten az ukrán válság rendezéséről kötött egyezségeket.

Felszólította viszont Oroszországot, hogy tartsa magát az Ukrajnával kötött kétoldalú megállapodásokhoz. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna is kész ezeket betartani, beleértve a gazdasági együttműködésről szólókat.

„Vannak kétoldalú megállapodásaink, amelyeket Önök aláírtak. Nincs szükségünk azonban +testvéri+ kapcsolatra, hiszen egyre kevésbé vagyunk +testvérek+, hanem egyenjogú viszonyt akarunk. Teljesítsék azt, amit aláírtak, és mi is teljesítjük, amit aláírtunk" - jelentette ki az ukrán kormányfő.

Kimaradt?