Kétezerötszáz kárpátaljai tartalékos kapott behívót

Kárpátaljáról hamarosan mintegy 2500 sorköteles fiatalt és tartalékos tisztet hívnak be az ukrán hadseregbe. Helyi források szerint kenőpénz fejében el lehet kerülni a besorozást. 

Az idei tavaszi sorozáson, május és július között 2500 sorköteles férfit hívnak be Kárpátaljáról az ukrán hadseregbe - hozta nyilvánosságra az információt az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap a Kárpátalja megyei hadkiegészítő parancsnokságra hivatkozva szombati számában.

Az újság a járási hadkiegészítő parancsnokok és sorozóbizottságok vezetőinek pénteki ungvári tanácskozásáról közölt beszámolójában idézte Ivan Vaszilcjun ezredest, a Kárpátalja megyei hadkiegészítő parancsnokság parancsnokát, aki bejelentette, hogy a kijevi kormány tervei szerint a sorkatonai állományt rövid időn belül 25 ezerről 250 ezer főre növelik. A behívás a 18-25 év közötti férfiakra és azokra a 35 év alatti tartalékos tisztekre vonatkozik, akik egyetemi tanulmányaik során katonai képzésben is részesültek, és tiszti rangfokozatot kaptak.

A lap értesülése szerint Kárpátalján 46 346 sorköteles fiatalt tartanak nyilván, közülük több mint hétezernek kézbesítettek sorozásra szóló behívót, és közel négyezren már átestek az egészségügyi vizsgálaton. Az idei tavaszi sorozás keretében a megyéből 2500 személyt fognak behívni a hadseregbe – olvasható a cikkben, amely szerint a tavaly őszi behívás során 330 kárpátaljai sorköteles vonult be katonának.

Az újság szerint a hadkiegészítő parancsnokságokon ismét felütötte fejét a korrupció, a szerkesztőséget ugyanis beregszászi járási olvasók arról tájékoztatták, hogy 1200-1500 dollár kenőpénzért elkerülhető a hadseregbe történő behívás. A korábbi években egyébként behívási idényenként 250-300 dollár csúszópénz lefizetésével lehetett felmentést szerezni a behívás alól.  

Kapcsolódók

Kimaradt?