Lebeszélné Moldovát az EU-ról Putyin helyettese

Moldova halassza el az uniós társulási megállapodásának aláírását az év végi parlamenti választásokig – ezt szorgalmazta orosz miniszterelnök-helyettes pénteken Tiraszpolban. Dmitrij Rogozin úgy fogalmazott, hogy "egy ilyen fontos döntést csak egy választási kampány eredménye alapján szabad meghozni". Hiszen ez egyfajta népszavazás is lesz – tette hozzá.

Rogozin a május 9-i, győzelem napi katonai parádé alkalmából látogatott a Dnyeszter menti Köztársaság fővárosába. Az orosz politikus újságíróknak aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a Moldovától 1990-ben elszakadt oroszbarát terület vezetőit nem engedik részt venni Moldova európai uniós társulási tárgyalásain. "Határozottan ellenezzük, hogy ezekre a tárgyalásokra nem hívják meg a Dnyeszter mentieket, ez azzal fenyeget, hogy gazdasági blokád alá kerülnek." Oroszország mindent elkövet majd, hogy biztosítsa a Dnyeszter menti terület teljes életképességét és lakosságának normális életminőségét – ígérte.

Rogozin azt mondta, hogy Moldova szívesen látott tagja lenne a tervezett orosz-fehérorosz-kazah vámuniónak."Oroszország boldogan látná Moldovát a mi integrációs egyesülésünk keretei között" – mondta, hozzátéve, hogy sajátjaiknak tekintik a pravoszláv moldovaiakat. "...ugyanakkor problémáink vannak a politikai elitjükkel, akik saját személyes érdekből döntöttek úgy, hogy Brüsszelbe utaznak" – fejtegette az orosz miniszterelnök-helyettes.

Rogozint a kijevi hatóságok csütörtökön nem engedték átrepülni Ukrajna légterén, és tiraszpoli látogatása ellen a chisinaui kormány is tiltakozott. Az orosz miniszterelnök-helyettes ugyanakkor értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy Moldova vezetői nem kívántak vele találkozni.

Brüsszel azután gyorsította fel tárgyalásait Moldova és Grúzia társulási és szabadkereskedelmi egyezményéről, hogy Viktor Janukovics ukrán elnök novemberben az utolsó pillanatban visszalépett egy hasonló szerződés aláírásától, és helyette az Oroszországgal való gazdasági együttműködés szorosabbra fűzése mellett döntött. Ezzel súlyos politikai válságba sodorta Ukrajnát.

Moldova és Grúzia az újabb tervek szerint legkésőbb júniusig alá akarja írni saját uniós társulási és szabadkereskedelmi egyezményét.

Kapcsolódók

Kimaradt?