Janukovics: az új ukrán hatalom szüntesse be a garázdálkodást!

Továbbra is ő Ukrajna elnöke - jelentette ki a Kijevből elmenekült Viktor Janukovics államfő pénteken a dél-oroszországi Rosztov-na-Donuban, ahol nemzetközi sajtóértekezletet tartott. A politikus kiállt Ukrajna egysége mellett, s leszögezte, hogy az ellenzéki tüntetések és a krími feszültségek miatt nem kért és nem készül katonai segítséget kérni senkitől.

Ugyanakkor azt hangoztatta, hogy Ukrajnában nacionalista, fasisztabarát erők ragadták kézbe a hatalmat, amelyek szerinte az ország népességének abszolút kisebbségét képviselik. Janukovics felszólította az új ukrán hatalmat, hogy "ébredjen fel, és szüntesse be garázdálkodását".

Az ukrán parlament által múlt szombaton távollétében leváltott politikus körülbelül egyórás sajtóértekezletén azt hangoztatta, hogy az ukrán alkotmány szerint ő még mindig elnök. A leváltása ugyanis nem közjogi felelősségrevonás útján ment végbe, ő nem mondott le és életben van, ezért semmiképpen sem ismeri el a menesztéséről Kijevben hozott döntést.

Az új ukrán hatóságok által tüntetők meggyilkolásáért felelőssé tett, s ezért nemzetközi körözés alá vont Janukovics közölte, hogy nem adott ki a kijevi tüntetők elleni tűzparancsot. Hangsúlyozta, hogy a tragikus eseményeket az ukrán hatalom és az ottani ellenzék, valamint az Európa Tanács bevonásával kell vizsgálni, s csakis egy ilyen független vizsgálatnak hajlandó alávetni magát.

Azt is hangoztatta, hogy csak akkor tér vissza országába, ha nemzetközi közvetítők garantálják a biztonságát, de nincs szándékában részt venni a szerinte törvénytelenül kiírt, május 25-re tervezett ukrajnai elnökválasztáson.

Janukovics közölte, hogy saját és hozzátartozói életét féltve távozott Ukrajnából. Azt állította, hogy "hazafias érzelmű" tisztek segítettek neki Oroszországba utazni, akik "teljesítették kötelességüket és megmentették az életét". A politikus részleteket nem árult el arról, hogyan került Oroszországba. Hozzátette, hogy nem "futott el Kijevből", hanem Harkovba akart utazni, hogy találkozzon a Régiók Pártjának aktívájával, de az őt szállító gépkocsira rálőttek, ezért a kelet-ukrajnai Doneckbe ment, ahonnan azért nem tudott felszállni a gépével, mert arra figyelmeztették, hogy vadászgépek fogják megakadályozni távozását.

Azt mondta, azért éppen Rosztov-na-Donut választotta oroszországi tartózkodásának helyszínéül, mert az Azovi-tenger közeli dél-oroszországi városban egy régi barátja él, és ha ideiglenesen is, de nála kért menedéket.

Janukovics nem ismerte el az ukrán parlament törvényességét, annak döntéseit példa nélkül állónak tartotta, és elítélte, hogy a képviselőket - úgymond - fenyegetéssel vették rá a döntésekre. Azt javasolta, hogy tartsanak népszavazást Ukrajnában az ország jövőjéről, amelyért, mint mondta, határozott szándéka tovább küzdeni.

A megbuktatott ukrán államfő cáfolta, hogy találkozott volna Vlagyimir Putyinnal, de közölte, hogy telefonon beszélt az orosz államfővel. Hozzátette, csodálkozik azon, ismerve az orosz elnök temperamentumát, hogy Vlagyimir Putyin miért hallgat "ilyen visszafogottan". Meggyőződése - mondta -, hogy "Oroszország nem maradhat kívülálló", minden lehetőséget fel kell használnia arra, hogy elejét vegye a káosznak és a terrornak.

„Oroszország stratégiai partnerünk, s az Ukrajna és Oroszország között fennálló megállapodások alapján joga" és kötelessége cselekedni - hangsúlyozta Janukovics. Hozzátette ugyanakkor, nem tudja megmondani, milyen megoldások lehetnek, s nem is lenne helyes arról beszélnie, hogy Oroszországnak mit kell tennie.

Viktor Janukovics kijelentette, hogy az ellenzéki tüntetések és a krími feszültségek miatt nem kért és nem készül katonai segítséget kérni senkitől, és kategorikusan ellenzi a katonai behatolást Ukrajna területére. Hangoztatta, hogy Ukrajnának egységes és oszthatatlan államnak kell lennie, és a Krím félszigetnek is Ukrajnában kell maradnia, a széleskörű autonómia megtartásával.

Felszólította a Krími Autonóm Köztársaság lakosságát a vérontás és a belső küzdelmek megakadályozására. Hozzátette ugyanakkor, hogy a krími eseményeket "a kijevi bandita fordulatra" adott természetes válasznak tartja, és meggyőződése, hogy "a krími lakosság nem fogja alávetni magát a nacionalisták és banderisták" akaratának.

A Rosszija 24 állami hírtelevízió által élő adásban közvetített sajtótájékoztatón Janukovics meglehetősen feszültnek és olykor határozatlannak tűnt, de folyamatosan kitartott amellett, hogy az ellenzéki erők az ukrán fővárosban törvénytelenül vették át a hatalmat, s kifejtette a meggyőződését, hogy az ukrán lakosság nem fog tudni "velük együtt élni". Szerinte az egy hete Kijevben általa és az ukrán ellenzéki vezetők által aláírt válságrendezési megállapodás végrehajtása megnyugtatná a lakosságot.

Az orosz hírtelevízió tudomása szerint Viktor Janukovics repülőgépe helyi idő szerint a péntek reggeli órákban érkezett meg Rosztov na Donuba. A rendezvényt komoly biztonsági intézkedések előzték meg. Az orosz állami televízió tudósítója megjegyezte, valószínűleg csak azért volt erre a tájékoztatóra szükség, hogy Janukovics bizonygathassa, még ő a törvényes ukrán elnök.

Kapcsolódók

Kimaradt?