Belgrád szerint ocskavastolvajok lopták el a Vergődő madár szobrot

A szerb parlament elnöke szerint nem politikai okból lopták el az 1944/45-ös áldozatok emlékére állított Vergődő madár nevű szobrot a szabadkai Zentai úti temetőből - írta szerdán a Magyar Szó című újvidéki napilap.

Nebojsa Stefanovic házelnök szerint haszonszerzésből elkövetett bűncselekmény történt. Emellett reményét fejezte ki, hogy az illetékes hatóságok mindent megtesznek az elkövetők felkutatása érdekében. "A szerb állam már megfogalmazta leghatározottabb politikai üzenetét: minden polgára egyenlő, egyforma bánásmódban kell részesülniük. Ebben biztos lehet minden szerbiai és vajdasági ember" - emelte ki Stefanovic.

A Vergődő madár nevű szobor eltűnéséről szombaton számoltak be a szerb lapok. A 350-400 kilós bronzszobrot az alkotó a hamvaiból feltámadó főnixmadárnak nevezte, sokak szerint viszont egy turulmadarat szimbolizált. Az emlékhelyen az áldozatok nevét tartalmazó táblát nem bántották. A szabadkai Zentai úti temetőben minden évben ennél az emlékműnél emlékeznek meg azokról az áldozatokról, akiket ezen a helyen végeztek ki a partizánok 1944 őszén. A Szabadkáról és környékéről elhurcolt és kivégzett áldozatok - köztük magyarok, horvátok és németek - közül eddig összesen 852-t azonosítottak.

Kapcsolódók

Kimaradt?