A felkelők szerint újabb mészárlás történt Szíriában

A szíriai felkelők szerint újabb vérengzés volt Damaszkusz környékén; azt állítják, a támadást a kormányhoz hű erők indították. Az állami hírügynökség ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy a terroristák ellen indított tisztogató akció zajlott.

A Szabad Szíriai Hadsereg szóvivője azt mondta a német DPA hírügynökségnek, hogy a kormányhoz hű erők – a libanoni Hezbollah és iraki síita fegyveresek támogatása mellett – 130 embert öltek meg Díjabija közelében. A szóvivő arra szólította föl a nemzetközi közösséget, hogy vizsgálják ki az újabb mészárlást.

Ugyancsak szombaton Damaszkuszban két aknagránát csapódott be a város egyik előkelő negyedében. A robbanás egy iskola, valamint a nemzetközi vegyifegyver-ellenőrök és ENSZ-munkatársak szállodája közelében történt. Egy gyerek meghalt, többen megsebesültek, a szálloda épülete megúszta a támadást.

7 hónap: 115 ezer halott, 6,25 millió menekült. A szíriai emberi jogi szervezetek becslése szerint minimum 115 ezer halálos áldozata van a március óta tartó polgárháborúnak. Az ENSZ úgy tudja, több mint kétmillióan menekültek el az országból, és további 4,25 millió a belső menekültek száma. A Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi szervezet pénteki jelentése szerint a felkelők csak augusztusban legalább 190 civil lakossal végeztek egy latakiai offenzívában.

Kapcsolódók

Kimaradt?