Westerwelle: Németország kész fogadni Timosenkót gyógykezelésre

Németország kész gyógykezelés céljából fogadni Julija Timosenko bebörtönzött volt ukrán miniszterelnököt - jelentette ki a német külügyminiszter csütörtökön azután, hogy megbeszélést folytatott Viktor Janukovics ukrán államfővel.

Guido Westerwelle hangsúlyozta, hogy Németországnak ez a felajánlása "humanitárius természetű". Az ukrán elnökkel folytatott megbeszélését konstruktívnak minősítette, ugyanakkor részleteket nem árult el sajtótájékoztatóján.

"Szeretném aláhúzni, hogy jelenleg politikai és jogi szempontból egyaránt bonyolult tárgyalásokat folytatunk" - jelentette ki. Leszögezte: Németország érdekelt a november 28-29-ei vilniusi keleti partnerségi csúcstalálkozó sikerében, abban, hogy minden akadály elháruljon az Ukrajna és az EU közötti társulási megállapodás aláírása elől.

"Bizonyos feladatokat még el kell végeznünk, egyike ezeknek az, amelyhez Timosenko ügye is tartozok. Ma komoly erőfeszítéseket érzékeltem arra irányulóan, hogy ez a probléma megoldódjon" - mondta Westerwelle.

Leonyid Kozsara ukrán külügyminiszter német kollégájával folytatott megbeszélése után kiemelte: Ukrajnában még meg kell teremteni a jogi alapot arra, hogy a Timosenko-ügy megoldható legyen.

"Emberek millió őszintén hisznek ebben az országban Timosenko bűnösségében" - jegyezte meg az ukrán miniszter.

Westerwelle találkozott Arszenyij Jacenyukkal, a Timosenko mögött álló Haza párt frakcióvezetőjével is. Az ellenzéki politikus a találkozó után kifejezte meggyőződését, hogy a volt miniszterelnöknek reális esélyei lettek a börtönből való szabadulásra. 

Múlt pénteken Timosenko elfogadta a németországi gyógykezelésére vonatkozó ajánlatot. Leszögezte ugyanakkor, hogy külföldre utazása nem jelent emigrációt, és nem készül politikai menekültstátust kérni Németországban.

A Kommerszant-Ukrajina tekintélyes napilap három forgatókönyvet vázolt fel a napokban Timosenko sorsának alakulásával kapcsolatosan. Az egyik szerint az Európai Unió lemond az ellenzéki politikus szabadon bocsátására vonatkozó követeléséről, és Ukrajnával e feltétel teljesülése nélkül írja alá a társulási megállapodást. A második lehetőség, hogy Janukovics elnök kegyelemben részesíti a volt kormányfőt. A harmadik pedig egy kompromisszumos megoldás lenne, amely szerint kiengedik Németországba gyógykezelésre, viszont ha Janukovics elnöksége alatt visszatér Ukrajnába, le kell töltenie fennmaradó börtönbüntetését.

Kapcsolódók

Kimaradt?