A „Fehér Özvegy” is meghalhatott a nairobi merényletben

Keddi brit sajtóértesülések szerint a "Fehér Özvegy" néven emlegetett angol terroristanőt is megölhették a kenyai biztonsági erők a nairobi bevásárlóközpont ellen elkövetett merénylet során. A brit belső elhárítás (MI5) ugyancsak londoni lapértesülések szerint elkezdte átvizsgálni azoknak a brit állampolgároknak a nyilvántartását, akikről a szolgálat gyanítja, hogy kapcsolatokat ápolnak a merényletért felelősnek tartott szomáliai al-Sabaab terrorcsoporttal.

A Daily Mail című konzervatív tömeglap kedden idézett bennfentes forrásai szerint a kenyai biztonsági erők által a nairobi Westgate plázában megölt terroristák között van egy "fehér nő" is, és a brit külügyminisztérium vizsgálja, hogy nem a 29 éves Samantha Lewthwaite-ről van-e szó.

Lewthwaite - egy brit katonatiszt lánya, aki a tehetős dél-angliai Buckinghamshire megyében született és nőtt fel - már tizenévesen áttért az iszlám hitre. Fiatalon feleségül ment egy jamaicai származású, szintén iszlám hitre tért bevándorlóhoz, Germaine Lindsayhez, aki a Londonban 2005. július 7-én elkövetett, 52 halálos áldozattal járó öngyilkos merényletsorozat egyik elkövetője volt.

Lewthwaite, akire férje halála után ragasztották szélsőséges iszlamista körökben a "White Widow" (Fehér Özvegy) nevet, a londoni merénylet után nem sokkal egy másik, szintén Londonban felnőtt radikális iszlám aktivistával, Habib Ghanival Kenyába menekült, és állítólag össze is házasodtak.

A fiatal angol nő a brit sajtó hírszerzési forrásokból származó egybehangzó értesülései szerint az al-Sabaab nagy befolyású vezetői közé emelkedett, és ő a csoport első számú pénzadományszerzője, valamint összekötője az al-Kaida terrorhálózat európai szárnyával.

A Daily Mail által kedden név nélkül idézett egyik magas rangú kenyai elhárítási illetékes szerint a nairobi hatóságok úgy tudják, hogy Samantha Lewthwaite volt a nairobi bevásárlóközpontban végrehajtott terrorakció irányítója. A lap szerint kenyai katonák arról számoltak be, hogy a fegyvereseknek "egy fehér nő" osztogatott parancsokat arabul a rajtaütés során.

A The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap keddi értesülése szerint az MI5 elkezdte átfésülni azoknak a briteknek az aktáit, akik a szolgálat gyanúja szerint az al-Sabaabbal és más terrorcsoportokkal tartanak kapcsolatot. A brit elhárítás a lap szerint attól tart, hogy e szimpatizánsok esetleg Nagy-Britanniában is a kenyaihoz hasonló támadásra készülnek.

Az MI5 elsősorban azoknak a fiatal briteknek a nyilvántartási okmányait nézi át, akik kiképzést kaptak az al-Sabaabtól, és ezután visszatértek Nagy-Britanniába - áll a The Times keddi cikkében.

Kimaradt?