Szíria: ötven célpontot támadna Obama

Barack Obama kibővítené a lehetséges szíriai katonai akció célpontjainak a körét - írta a pénteki The New York Times című amerikai napilap amerikai kormánytisztviselőkre hivatkozva.

A tervezett intézkedés célja a szíriai rezsim feltételezett vegyi fegyvereinek a lehető legnagyobb hatékonysággal történő megsemmisítése - közölte a lap, amely szerint az elnök a védelmi minisztérium számára már erre vonatkozó utasítást adott. A Pentagon ennek nyomán mintegy 50 célpont elleni támadást mérlegel.

Obama mindezzel a hírszerzés azon információira reagált, amelyek szerint a szíriai kormány a katonai beavatkozás eshetőségére készülve új rejtekhelyekre szállította volna fegyvereit.

A kormány első ízben említette amerikai és francia harci repülőgépek bevetésének lehetőségét, amelyek meghatározott célpontok ellen indítanának támadást. Mindeddig elsősorban hajókról kilőhető Tomahawk típusú cirkáló rakéták bevetéséről volt szó.

Tekintettel arra, hogy a mérgesgázokat tároló raktárak megtámadása túl veszélyes lenne, a cél nem ez, hanem a vegyi fegyverek szállítására alkalmas rakéták megsemmisítése.

Obama jelenleg a G20-as országcsoport vezetőinek szentpétervári találkozóján vesz részt, ahol támogatást igyekszik szerezni a tervezett katonai akcióhoz. A részvevők között azonban továbbra is nagy a nézeteltérés a tervről.

Kapcsolódók

Kimaradt?