G20: Egyelőre nincs egyetértés Szíria kapcsán

A G20-as országcsoport vezetői csak azt tudták megállapítani csütörtök este szentpétervári csúcstalálkozójukon, hogy továbbra is nagy a nézeteltérés közöttük a szíriai katonai beavatkozás tervével kapcsolatban. A fő törésvonal Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között van.

A Szíria miatti törésvonal megszilárdulásáról Enrico Letta olasz kormányfő számolt be a Twitteren. Az állam- és kormányfők egyetértenek abban, hogy elítélendő a vegyi fegyverek használata általában – közölte egy meg nem nevezett francia diplomáciai forrás. „Egyesek számára a kérdés az volt, hogy melyik szíriai oldal vetett be vegyi fegyvert. Putyin erre azt válaszolta: kétségkívül az egyik és a másik” – tette hozzá a forrás.

Putyin azt kérte előzőleg a résztvevőktől, hogy a munkavacsorán beszéljenek a szíriai helyzetről. Sorban mindenki elmondta a véleményét, de az egyetértést nem erőltették. „A megbeszélés összeszedett volt, de nem feszült légkörű” – mondta a diplomata. A vacsorának helyi idő szerint hajnali egy órakor lett vége.

Az Európai Unió külügyminiszterei a csúcstalálkozó pénteki napján összeülnek, hogy közös álláspontot alakítsanak ki a Szíria elleni amerikai támadás tervével kapcsolatban.

Az orosz sajtó kiemeli, hogy Putyin kezet fogott a Szíria ellen katonai csapást kilátásba helyező Barack Obama amerikai elnökkel is. Továbbra is kétséges, hogy az orosz és az amerikai elnök leül-e egymással külön megbeszélésre. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője mindenesetre közölte, hogy ilyen találkozót nem terveznek.

John Kerry amerikai külügyminiszter azzal a kezdeményezéssel fordult orosz kollégájához, Szergej Lavrovhoz, hogy tegyenek újabb erőfeszítéseket a Szíriáról szóló második genfi konferencia megszervezésére. Az értekezlet szervezése a Szíria körüli nemzetközi feszültség megnövekedése miatt maradt abba.

A Genf-2 konferenciát szorgalmazza a csúcstalálkozón Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár és szíriai megbízottja, Lahdar Brahimi is, aki váratlanul érkezett Szentpétervárra csütörtökön. Ban Ki Mun közleményt adott ki a csúcs helyszínén, és ebben azt írta, hogy csak politikai eszközzel oldható meg a szíriai konfliktus. Az ENSZ-főtitkár néhány szót váltott személyesen Obamával, aki az AFP tudósítása szerint komor arccal hallgatta őt.

Az Obama-kormány azon gondolkodik, hogy az amerikai hadsereg nyújtson-e katonai továbbképzést a szíriai felkelőknek, kibővítve ezzel azt a programot. A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) csendben már tart nekik ilyen tréninget Jordániában – közölték meg nem nevezett amerikai tisztségviselők az AP-vel. Így nem csak néhány tucat, hanem több száz vagy több ezer fegyveres felkelőt képezhetnének tovább. A továbbképzés egyik lehetséges helyszíne szintén Jordánia. A felvetésnek – amely egyes amerikai kongresszusi tagoktól származik – az amerikai kormány mindeddig ellenállt.

Kimaradt?