A hadsereggel „csitítanák” le a brazíliai tüntetőket

Öt - a Konföderációs Kupa mérkőzéseinek otthont adó - brazíliai városban bevetik a szövetségi hadsereget a randalírozó tüntetők megfékezésére. Kedden, immár második napja vonultak utcára több mint negyedmillióan jobb közszolgáltatásokat követelve.

Kedd reggel Dilma Roussef elnök, megpróbálva lecsitítani a kedélyeket, azt ígérte, hogy kormánya "meghallotta" az ország fél tucat nagyvárosát hétfőn elözönlő mintegy 250 ezer tüntető legitim törekvéseit.

Közben hivatala bejelentette, az elnök Sao Paulóba utazik, hogy elődjével és politikai mentorával, illetve Fernando Haddad polgármesterrel megvitassa a tüntetéseket elindító tömegközlekedési tarifaemelés mérséklésének lehetőségét.

Este azonban ismét legkevesebb tízezren vonultak a polgármesteri hivatal elé, ahol a megmozdulás megint zavargásokba torkollt. Tüntetés volt Rio de Janeiro egyik negyedében és Belo Horizontéban is. 

Többen ostrom alá vették a hivatalt, és megpróbáltak behatolni az épületbe. A rendőrség könnygáz bevetésével válaszolt. A zavargás résztvevői felgyújtották a TV Record televízió közvetítő kocsiját, feldúltak egy közeli bankfiókot, kifosztottak néhány üzletet és összegraffitizték a nemrég felújított opera homlokzatát.

A Datafolha brazil közvélemény-kutató 50 ezerre becsülte a Sao Paulo-i tüntetés résztvevőinek számát.

Kisebb tüntetések voltak Rio de Janeiro egyik negyedében, Belo Horizontéban és további mintegy harminc brazil kisvárosban. Dilma Roussef elnök Sao Paolo-i megbeszéléseiről a sajtó szerint estig semmi sem szivárgott ki.

Kapcsolódók

Kimaradt?