Erős RMDSZ-es képviselet a dél-tiroli FUEN-kongresszuson

Az RMDSZ vezető politikusai is részt vesznek az Európai Népcsoportok Föderális Uniójának (FUEN) szerdán kezdődő 58. kongresszusán. A dél-tiroli Brixenben megrendezett esemény egyik legfontosabb pontja a kisebbségi európai polgári kezdeményezés szövegének elfogadása és ezzel a kezdeményezés hivatalossá tétele lesz.

Az RMDSZ-t Kelemen Hunor szövetségi elnök, Borbély László politikai alelnök, Winkler Gyula és Sógor Csaba EP-képviselők, valamint Vincze Loránt, a szövetség nemzetközi kapcsolatokért felelős titkára képviseli majd.

„A kisebbségek jórészt egymásra vannak utalva Európában, a közös érdekérvényesítéshez pedig olyan eszközökre van szükség mint a kisebbségi európai polgári kezdeményezés, amely által egy millió Európai Uniós állampolgár az Európai Uniót egységes kisebbségvédelmi keretszabályozást megalkotására szólítja fel” – fogalmazott Borbély László politikai alelnök. Elmondta, amint arról korábban is beszámolt, a kezdeményezést a szövetségen kívül hét tagállam karolta fel. Ezeken belül olyan nemzetközileg is elismert személyiségek adták a nevüket az indítványhoz, akik egyrészt valamennyien nemzeti kisebbségi csoportok tagjai, másrészt pedig olyan politikai háttérrel rendelkeznek, hogy jelenlétük már garantálja a kezdeményezés fontosságát.

Mint ismeretes, a kisebbségi európai polgári kezdeményezést az RMDSZ az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójával (FUEN) és a Dél-Tiroli Néppárttal (SVP) közösen indította el, olyan szabályozást kérve az Európai Uniótól, amely minden korábbinál erősebb intézkedésekkel védi a nemzeti kisebbségek identitását, nyelvét, kultúráját. Ehhez 1 millió támogató aláírás szükséges, 12 hónap alatt, 7 tagállamban. Az RMDSZ 2013 őszétől kezdődően 250.000 támogató aláírást szeretne összegyűjteni Romániában.

„Ez után következik a harmadik szakasz, amikor az EU intézményeitől kért intézkedés-csomagra vonatkozó jogalkotási folyamat elkezdődik. Ekkor majd jelen kell lenni Brüsszelben, az intézményeknél, főként az Európai Parlamentben, hogy részt vegyünk a kedvező döntések kialakításában” – tette hozzá Borbély.  

 

Kapcsolódók

Kimaradt?