Mike Pompeo: Oroszország áll az amerikai kormányzati intézmények elleni kibertámadás mögött

A hackerek akciója március óta tartott, de csak néhány nappal ezelőtt fedezték fel.

Márciusban kezdődött a USA történetének legsúlyosabb kibertámadása, melynek során hackerek sikerült behatolniuk kormányzati intézmények és kulcsfontosságú infrastrukturális létesítmények számítógépes hálózatába. A támadást a héten fedezte fel az amerikai kiberbiztonsági ügynökség, a CISA.

„Világosan kijelenthetjük, hogy az oroszoknak közük volt ehhez a tevékenységhez” – jelentette ki pénteken Mike Pompeo. Az amerikai külügyi államtitkár nem bocsátkozott részletekbe az oroszok állítólagos szerepét illetően.

A Kreml határozottan tagadja, hogy bármi köze lenne az akcióhoz. A kibertámadás célpontjai között szerepelt az amerikai pénzügyminisztérium és a Nemzeti Távközlési és Információs Hivatal (NTIA). Egyes források szerint a hackerek beférkőztek a Microsoft informatikai hálózatába is.

A hackerek a SolarWinds informatikai cég Orion nevű, hálózatkezelő szoftverén keresztül hatoltak be a számítógépes hálózatokba. A behatolást a FireEye nevű kiberbiztonsági cég fedezte fel és jelentette. Ezt követően a CISA utasította a kormányzati intézményeket, hogy válasszák le számítógépeiket a hackerek által használt szoftverről.

(Nyitókép: Agerpres/EPA)

Kapcsolódók

Kimaradt?