Donald Trump beismerte vereségét, később azonban visszavonta

Donald Trump helyi idő szerint vasárnap reggel először írt arról, hogy Joe Biden győzött az amerikai elnökválasztáson, ám később közölte, hogy semmit sem ismer el.

„Azért nyert, mert a választást elcsalták” – írta a Twitteren a hivatalban lévő elnök vasárnap a demokrata jelöltről, aki időközben győzött Georgiában és Arizonában is.

Trump a bejegyzésben kifejtette: nem engedtek megfigyelőket a szavazatszámlálásnál, a voksokat egy radikális baloldali magáncég, a Dominion gyűjtötte, aminek rossz a hírneve, és Texasban nem tudott engedélyt szerezni. Az okok között felsorolta az általa hamis híreket közlő, vagy az igazságot elhallgató médiát is.

Trump ezzel első alkalommal ismerte el valamilyen módon, hogy veszített a november eleji elnökválasztáson. Az elnök később újabb tweeteket tett közzé, és jelezte, nem ismer el semmit. Szerinte ellenfele – annak neve említése nélkül – csak a hamis híreket közlő média szemében győzött. Megismételte, hogy szerinte a választást elcsalták. Úgy vélte, még hosszú út van hátra. „Mi fogunk nyerni” – írta.

 

Pénteki hírek szerint Trump győzött Észak-Karolinában, míg Joe Biden Georgiában, így a demokrata jelöltnek 306, a hivatalban lévő elnöknek 232 elektor támogatását sikerült elnyernie. Trump és hívei vitatják az eredményeket. Az elnök jogászai pedig újabb perkeresetet nyújtottak be a michigani választási eredmények érvényesítésének felfüggesztése érdekében.

Egyelőre nincsenek bizonyítékok arra, hogy Biden csalással nyert volna. A The New York Times a napokban a washingtoni belbiztonsági minisztériumra (DHS) hivatkozva azt közölte, az idei volt az Egyesült Államok történetének legbiztonságosabb választása.

(Címlapfotó forrása: Agerpres/EPA)

Kapcsolódók

Kimaradt?