Lemond a koszovói elnök, mert megerősítették az ellene felhozott vádakat

Bejelentette lemondását Hashim Thaci koszovói elnök csütörtökön, miután a hágai különleges ügyészség megerősítette az ellene felhozott vádakat, melyek szerint háborús és emberiesség elleni bűnöket követett el.

A koszovói államfő rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy korábbi ígéretéhez híven, annak érdekében, hogy megőrizze országa hírnevét, nem elnökként, hanem magánemberként utazik a hágai székhelyű különleges bíróságra, ezért azonnali hatállyal lemond államfői tisztségéről.

Hozzátette: minden koszovóit arra kér, hogy ne veszítse el a reményt, hiszen az ország kivívta a függetlenségét és megerősödött, most pedig az ország továbbfejlesztésére kell helyezni a hangsúlyt. Arra kérte a politikai szereplőket, hogy a jelenlegi helyzetben ne egymást támadják, hanem fogjanak össze, hogy Koszovónak a gazdasági válság mellett ne kelljen még belpolitikai válsággal is szembenéznie.

 

Hashim Thaci mellett a különleges ügyészség további kilenc ember vádolt meg, köztük Kadri Veselit, a Koszovói Demokrata Párt (PDK) elnökét is, aki közölte: önként utazik Hágába, hogy szembenézzen az ellene felhozott vádakkal.

A hágai különleges ügyészség az 1998–1999-es szerb-koszovói konfliktus idején elkövetett háborús bűnök, továbbá emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával még a nyáron emelt vádat Hashim Thaci és kilenc egykori harcostársa ellen. A Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) egykori parancsnokai a különleges ügyészség vádirata szerint legalább 100 gyilkosságért felelhetnek. Az áldozatok között mások mellett koszovói albánok, szerbek, romák és más nemzetiségű emberek, valamint politikai ellenfeleik is vannak. Ezt a vádiratot erősítették most meg.

Az ügyészség az Európa Tanács 2011-es jelentése alapján a konfliktus idején elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekmények, illetve szervkereskedelem miatt indított vizsgálatot az UCK tagjai ellen.

A 2015-ben létrehozott, nemzetközi bírákat és ügyészeket foglalkoztató különleges ügyészséget és bíróságot az Európai Unió finanszírozza, de a koszovói törvények alapján működik. Hatáskörébe az 1998-1999-es koszovói konfliktus idején gerillaakcióiról elhíresült UCK által elkövetett, az ügyészség által feltételezett háborús bűnök vizsgálata tartozik.

Kapcsolódók

Kimaradt?