Pert nyert Románia ellen két, terrorizmusgyanúval kiutasított pakisztáni diák

Elmarasztalta Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) csütörtökön, amiért – a bírói testület szavazattöbbséggel kialakított álláspontja szerint – megsértette két pakisztáni diák emberi jogait, amikor terrorizmusgyanúval kiutasította őket az országból.

A két, Nagyszebenben tanuló fiatalt 2012. december 5-én a bukaresti táblabíróság 15 évre nemkívánatos személyeknek nyilvánította. Később a legfelsőbb bíróság is megerősítette a döntést, elutasította Ramzan és Adeel Muhammad fellebbezését, így 2012. december 27-én kitoloncolták őket az országból.

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) azzal gyanúsította őket, hogy az al-Kaida terrorszervezetnek segítettek egy, a karácsonyi ünnepekre időzített romániai merénylet előkészítésében. Akkori közleménye szerint a SRI megfigyelés alatt tartotta a két gyanúsítottat, és megállapította, hogy külföldi irányítással romániai rejtekhelyet készítettek elő, illetve további támogatókat próbáltak beszervezni egy romániai terroristacselekmény végrehajtásához. A román hírszerzés hozzátette, hogy a külföldiek egyike járatos robbanószerkezetek házilagos előállításában.

Az EJEB szerint Románia nem tartotta be a külföldiek kiutasításának eljárási garanciát, csak általánosságokat közölt az ellenük felhozott vádakról, nem pontosította, hogyan veszélyeztették a nemzetbiztonságot, ezért tíz-tízezer eurós erkölcsi kártérítést kell fizetnie nekik és meg kell térítenie számukra az 1365 eurós perköltséget.

Az Emberi Jogok Európai Egyezménye hetedik kiegészítő jegyzőkönyvének első cikke szerint az állam területén jogszerűen lakóhellyel rendelkező külföldit onnan csak jogszerű határozat eredményeként lehet kiutasítani, ugyanakkor lehetővé kell tenni számára, hogy kiutasításával szembeni indokait előterjeszthesse, ügyének felülvizsgálatát kérhesse és ezen célokból képviseltethesse magát az illetékes hatóság előtt.

Kapcsolódók

Kimaradt?