Kiutasították Romániából a kémkedő önjelölt csetnik vezért

Nemkívánatos személynek nyilvánította Romániában 15 évre a bukaresti ítélőtábla Bratislav Zivkovicsot, a szerbiai Csetnik Mozgalom parancsnokát - közölte kedden a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szóvivője.

Ovidiu Marincea elmondta, a szerb állampolgárságú férfit nemzetbiztonsági okokból nyilvánította 15 évre nemkívánatos személynek a bukaresti ítélőtábla. Közlése szerint Bratislav Zivkovic a szerbiai csetnik szervezet (Csetnik Mozgalom, szerbül Cetnicki Pokret) önjelölt parancsnoka. „Ez egy félkatonai, nacionalista-soviniszta irányultságú szervezet” - magyarázta a SRI szóvivője.

Bratislav Zivkovic 2017-ben többször járt Romániában, hogy előkészítse a terepet államtitkok megszerzésére és továbbítására idegen szervezetek számára, ugyanakkor Romániában hírszerző hálózatot szándékozott létrehozni, és az ország területén lévő katonai létesítményekkel kapcsolatban próbált meg kémkedni.

A Román Hírszerző Szolgálat szóvivője szerint a SRI kémelhárítási igazgatósága megakadályozta Bratislav Zivkovicsot ezirányú céljai megvalósításában, így semmiféle titkos dokumentumot vagy információt nem sikerült megszereznie. A SRI nemzetbiztonsági kockázatnak tartja az említett szerb állampolgár jelenlétét Romániában, ezért fordult a Legfelsőbb Bírósághoz azzal a kéréssel, hogy nyilvánítsák nemkívánatos személynek – magyarázta.

A SRI szóvivőjének tájékoztatása szerint 2014-2015-ben Bratislav Zivkovic a Csetnik Mozgalom más tagjaival együtt az oroszbarát szeparatisták oldalán részt vett az ukrajnai konfliktusokban is.

Átverte a csetnik vezért a SRI

A Hotnews szerint az önjelölt csetnik vezért elsősorban a Konstanca megyei Mihai Kogălniceanu katonai támaszponttal és a Fekete-tenger melletti román katonai radarokkal kapcsolatos információk érdekelték. Többször végigjárta Dobrudzsát, illetve a tengerpartot, és katonai objektumokat fényképezett. A SRI azt állítja, hogy folyamatosan megfigyelés alatt tartották.

A férfi hétfőn hagyta el Romániát, abban a tudatban, hogy aznap sikerült lefényképeznie titkos katonai adatokat tartalmazó iratokat. Valójában azonban a SRI által szándékosan „tálcán nyújtott” dokumentumokat fotózott le, amelyek semmilyen bizalmas információt nem tartalmaztak.  A bukaresti sajtó egy térfigyelő kamera felvételeit is közzétette, amelyeken Bratislav Zivkovicsot látható egy irodában, amint dokumentumokat fotóz.

Kapcsolódók

Kimaradt?