banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Több országban az utcán is kötelező a maszkviselés – fokozódik a járványhelyzet Európában

Nem csak Romániában aggasztó a járványhelyzet, Európa nagy részében egyre fékezhetetlenebbnek tűnik a koronavírus terjedése. Az országok sorra vezetik be a szigorító intézkedéseket a növekvő esetszámok miatt, több államban már az utcán is kötelező a maszkviselés és van, ahol újra kijárási korlátozásokat vezettek be. Európai körkép.

Csehország

Európában Csehországban a legmagasabb a 100 ezer főre jutó koronavírus-fertőzések száma, csütörtökön már több mint 5000 új esetet szűrtek ki. Roman Prymula egészségügyi miniszter aznap este bejelentette, hogy hétfőtől további szigorításokat vezetnek be a közéletben, a kultúrában, a sportban és az oktatásban.

E szerint október 12-től két hétre egyebek között az egész országban leáll a kulturális és a sportélet, bezárnak a színházak, mozik, de az állatkertek, szabadidőközpontok és a fürdők is. Szüneteltetik a hivatásos labdarúgó és jégkorong-bajnokságot, illetve más országos bajnokságokat is. Kivételt csak az előre betervezett nemzetközi mérkőzések képeznek – mondta a miniszter.

A vendéglőknek már péntektől kezdve legkésőbb este nyolckor be kell zárniuk. Egy asztalnál legfeljebb négy ember ülhet, a bevásárlóközpontok éttermeiben pedig csak ketten. Az általános iskolák felső tagozataiban (6-9. osztály) mindig csak az osztály tanulóinak fele lesz jelen az oktatáson, a másik fele távoktatásban vesz részt.

Az eddigi óvintézkedések továbbra is érvényben maradnak. Tehát továbbra is kötelező az arcmaszkok viselése a tömegközlekedési eszközökön és a zárt terekben, egészségügyi intézményekben, hivatalokban. Zárt termekben legfeljebb tízen, a szabadban legfeljebb húszan gyűlhetnek össze. A hivatali ügyfélszolgálatok is heti két napra lesznek korlátozva.

Magyarország

Magyarországon 1176 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 35.222 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, írta pénteken a koronavirus.gov.hu. Ennél egy nap alatt csak egyszer találtak eddig több új fertőzöttet, október elsején 1322 embernél mutatták ki a vírust.

Magyarországon kötelező a maszk használata az üzletek és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, színházakban, a bevásárló központok területén, az egészségügyi és szociális intézményekben, valamint ügyfélfogadási irodákban is. 23 óra után a vendéglátóhelyeket és szórakozóhelyeket be kell zárni.

A kormány ajánlása szerint kerülni kell azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartani kell a szociális távolságot, gyakran és alaposan kell kezet mosni. Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, arra kérik, hogy szigorúan tartsa be. Felhívták a figyelmet, hogy akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon, és telefonon értesítse háziorvosát.

Lengyelország

Csütörtökön Lengyelországban is rekordot döntött az új fertőzések száma: 4280 esetet jelentettek be, az elmúlt egy napban pedig 76 halálos áldozatot szedett a járvány. Válaszként Mateusz Morawiecki miniszterelnök bejelentette, hogy szombattól kötelezővé teszik az ország egész területén a szájat és orrot is elfedő egészségügyi maszkok viselését a nyílt közösségi tereken, a szabadban is.

A csütörtöki adatok azt mutatják, hogy az újonnan fertőzöttek száma Csehországban egy nap alatt 30 százalékkal nőtt az előző napi adatokhoz képest. Az adatok elemzésekor a lengyel miniszterelnök kifejtette: a fertőzés ilyen mértékű növekedése mellett a fertőzöttek száma háromnaponta fog megduplázódni. „Itt van a második hullám, és nekünk határozottan szembe kell néznünk vele” – jelentette ki Morawiecki.

Olaszország

Csütörtöktől egész Olaszországban 400-tól 1000 euróig terjedő pénzbírságot szabnak ki mindenkire, aki közterületen szájmaszk nélkül mutatkozik emberek közelében. Az új szabályozással az olasz közszolgálati tévé szerint azonban nem állandó és általános szájmaszkhordási kötelezettséget írtak elő, hanem csupán annyit, hogy amennyiben vele nem egy háztartásban élő emberek közelébe megy valaki, vegye fel a szájat és orrot elfedő maszkot.

A maszkhordás a nagyobb olasz városokban és forgalmas turistaparadicsomokban eddig is kötelező volt: Firenzében például este 18 óra és reggel 6 óra között maszkot kellett hordani a belvárosokban, a vendéglátóhelyek teraszai, a fontosabb látnivalók, a busz- és villamosmegállók környékén ugyanis esténként nagy szokott lenni a zsúfoltság.

Franciaország

A francia kormány négy újabb nagyvárost (Lyon, Grenoble, Saint-Etienne és Lille) nyilvánít a koronavírus-járvány terjedése miatti legmagasabb riasztási övezetté szombattól – jelentette be csütörtök este Olivier Véran egészségügyi miniszter. A szigorúbb korlátozások eddig csak a két legjelentősebb francia városban, Párizsban és Marseille-ben, valamint a tengerentúli Guadeloupe szigetén voltak érvényben.

Az érintett városokban szombattól a bárok nem nyithatnak ki, az éttermek viszont szigorított óvintézkedések mellett a megszokott nyitvatartás szerint működhetnek. Nem tarthatók meg a nagyobb szakmai találkozók, szalonok, vásárok, kongresszusok, s a sportolásra alkalmas helyiségek, fitnesztermek, táncklubok, valamint az uszodák sem nyithatnak ki felnőttek számára a következő két hétben, de az iskolai foglalkozások és oktatások megtarthatók.

Az elmúlt 24 órában 18 129 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Franciaországban. Csütörtök volt a második nap szerda után, hogy 18 ezer fölé emelkedett a napi esetszám. A pozitív tesztek aránya pedig 9,8 százalékra emelkedett a szerdai 9,1 százalékról, az egy hónappal ezelőtti 4,5-höz képest. Az elhunytak száma 24 óra alatt 77-tel 32 521-re emelkedett. Kórházban 7624 fertőzöttet ápolnak, 88-cal többet mint szerdán, közülük 1427-en szorulnak lélegeztetőgépre, ami 11-gyel több mint 24 órával ezelőtt.

Németország

A Robert Koch Intézet (RKI) csütörtöki jelentése szerint teljesen ellenőrizhetetlenné vált a pandémia Németországban, és hamarosan akár meghaladhatja a tízezret is az egy nap alatt regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma. Lothar Wieler, az RKI elnöke csütörtöki berlini tájékoztatóján kiemelte, hogy „nagyon nyugtalanító” folyamatok indultak el. Október első napjaiban rendszerint kétszer annyi esetet jelentettek, mint egy hónnappal korábban, megduplázódott az intenzív kórházi kezelésre szorulók száma, és az egy hét alatt feltárt fertőzések százezer lakosra vetített száma a június elején regisztrált háromról felszökött 20,2-re – mondta.

Németország eddig jól vészelte át a világjárványt, nemzetközi összevetésben kevesen haltak meg, és továbbra is alacsony a halálozások száma. Azonban kialakult a „tipikus megelőzési paradoxon“, vagyis az a jelenség, hogy a védekezés sikere miatt sokan kétségbe vonják az óvintézkedések szükségességét, amivel veszélybe sodorják a közös munkával és áldozatvállalással elért eredményeket. Ugyanakkor az első hullám idején bevezetett és jól bevált alapszabályok következetes betartásával az őszi-téli időszakban is ellenőrzés alatt maradhat a járvány, és egy sor további fertőző betegség is visszaszorulhat – fejtette ki az RKI elnöke.

Spanyolország

Spanyolországban Madridban és 9 környező városban kijárási tilalmat rendeltek el, ám csütörtöki ítéletében a madridi autonóm tartományi bíróság az erről szóló kormányrendeletet elutasította, Így a központilag elrendelt korlátozás a tartományban nem alkalmazható.

Spanyolországban is volt érvényben járványügyi veszélyhelyzet a koronavírus-járvány első hulláma idején, ami akkor lehetővé tette a spanyol kormánynak országos kijárási korlátozások bevezetését, de ez június 21-én véget ért, és a meghosszabbítása híján a járványügy visszakerült tartományi hatáskörbe.

A kijárási korlátozást érvénytelenítő bírósági határozat ellen a spanyol legfelsőbb bíróságnál lehet fellebbezni. A bírósági döntés bejelentést követően Salvador Illa egészségügyi miniszter sürgős tárgyalást kezdeményezett a madridi tartományi kormánnyal. Ennek elnöke, Isabel Díaz Ayuso állítása szerint nyitott a kompromisszumos megoldásra.

A világon 36 516 788 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 061 888, a gyógyultaké pedig 25 456 281 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 36 156 547 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 055 684, a gyógyultaké pedig 25 273 110 volt. A fertőzés 188 országban és régióban van jelen. A SARS-CoV-2 vírus okozta, Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 7 606 594 fertőzött volt eddig a napig, 212 762-en haltak meg, 3 021 252-en meggyógyultak.

Kapcsolódók

Kimaradt?