A koronavírus-járvány sem törte meg Magyarországon a CSOK népszerűségét

Töretlen Magyarországon a családi otthonteremetési kedvezmény, vagyis a csok népszerűsége. A kifizetések a koronavírus-járvány ellenére megduplázódtak.

Az idei első fél évben családi otthonteremtési kedvezmény formájában több mint 63 milliárd forinttal támogatta az állam a családokat – tájékoztatta az MTI-t Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. 

Tájékoztatása szerint 2020 első fél évében felpörögtek a csok-kifizetések: míg 2020. január 1. és 2020. június 30-a között 63,2 milliárd forintot, addig tavaly ugyanebben az időszakban ennek az összegnek a felét, mindössze 31,9 milliárd forintot fizetett ki erre az államkassza.

A Magyar Államkincstár kifizetési adatai szerint még a veszélyhelyzet ideje alatt is éltek a csok kínálta kedvező lehetőséggel a magyarországi családok, és folyamatosan intézték az igénybevételéhez szükséges ügyeket.

A csok jelentős segítség az otthonteremtésben, 2020. július 31-ig több mint 148 ezer családot támogattak 466 milliárd forinttal. A csok mellett a kormány számos – a családokat és a fiatalokat támogató – intézkedéseinek is betudható az, hogy sikerült demográfiai fordulatot elérni – emelte ki Tállai András, emlékeztetve arra, hogy 2020 első fél évében a születések száma 5,5 százalékkal több volt, mint az előző évben.

Már több mint ötéves a csok, amelyet új lakás vásárlására vagy építésére, használt lakás vásárlására, bővítésére lehet felhasználni. Meglévő gyermekeik után a házastársak, az élettársak és az egyedülálló szülők, valamint a gyermeket vállaló házaspárok is igényelhetik.

A magyar családi otthonteremtési rendszer egyedülálló abban is, hogy a kedvezményrendszer folyamatosan bővül. A tavaly július 1-én debütált falusi csok hatására július végéig közel 13 ezer család otthonteremtését segítették, hozzájárult kilencszáz olyan kistelepülés népességének a növekedéséhez is, ahol korábban lélekszámcsökkenés volt.

A falusi csok használt lakás és ház vásárlására és korszerűsítésére és/vagy bővítésére, valamint a meglévő ingatlan korszerűsítésére és/vagy bővítésére használható fel tanyán, birtokközponton vagy preferált kistelepüléseken. Három gyermek után már akár 10 millió forint állami támogatás is járhat.

Kapcsolódók

Kimaradt?