Meghalt Reigl Judit: „Talán a legsikeresebb és legjobban rajongott magyar származású kortárs művész volt, akinek emléke alkotásain keresztül mindig élni fog”.

Megszólalt a héten a HVG hetilapban Emőd Péter művészeti újságíró és a Puszta kézzel című cikkében az augusztus 6-án, 97 éves korában, a Párizs közeli Marcoussis-ben elhunyt Reigl Judit festőművészt méltatja, aki imponáló életművét hetven esztendő alatt ugyan Franciaországban hozta létre, de ott is mindig megmaradt magyarnak. Köztudott volt róla, hogy világ életében hangoztatta a magyarságát, magyar állampolgárságát haláláig megőrizte, 2011-ben pedig szülőhazája Kossuth-díjjal ismerte el a munkásságát.

Reigl Juditot, mint magyar festőnőt tartják számon szerte a földkerekségen, így a legfontosabb amerikai és európai múzeumokban is, ahol több festményeit őrzik. Ezek között van a New York-i Modern Művészetek Múzeuma, a Metropolitan és Guggenheim Múzeum, a párizsi Georges Pompidou Központ és a londoni Tate Modern.

Miután Emőd Péter elmondja, hogy Reigl Edit „életének utolsó évtizedében a külföldiek mellé megérkeztek a magas hazai elismerések is”, azt is megtudjuk tőle: a világhírnévvel együtt járt a művésznő alkotásai árának gyors növekedése. Ennek meggyőző bizonyítéka, hogy „2008 óta valamennyi magyar, illetve magyar származású élő képzőművész közül az ő árverési forgalma volt a legnagyobb. Árrekordját Kitörés-sorozatának egyik, 1955-ös darabja tartja, amely 2016-ban a Sotheby’snél 411 ezer euróért, azaz mai árfolyamon több mint 140 millió forintért kelt el. Ennél magasabb árat élő magyar művész munkájáért még nem adtak.”

„Páratlanul gazdag életművét hét évtized alatt Franciaországban hozta létre Reigl Judit, a múlt pénteken 97 éves korában elhunyt egyik legismertebb magyar származású képzőművész. Festményeinek döntő többsége még a XX. században született, világhírű azonban a XXI. században lett Reigl Judit, aki még élvezhette a sikert – életműve kivételesen hosszú és eredményes pálya után néhány napja vált véglegesen lezárttá. S hogy miért az időbeli különbség a nagy művek születése és jelentőségük elismerése között?

A válasz nem egyszerű; fontos szerepet játszik benne például az, hogy míg néhány évtizede a századelő, illetve a második világháború előtti korszak, a „klasszikus modern” művészet volt a sláger, a gyűjtők újabb nemzedékeinek érdeklődése immár az 1950-es és 1960-as évek felé fordult, ami időben ugyanolyan távolságra van már tőlük, mint az 1910-es és az 1930-as évek művészete az előző nemzedékektől. Ennél konkrétabb, már Reigl Judit munkásságához köthető ok, hogy műveinek dinamikája, feszültsége, elementáris ereje pontosan ragadja meg a napjaink bonyolult világában eligazodni igyekvő, egyszerre elszánt, vállalkozó kedvű, ugyanakkor szorongó ember életérzéseit.”

Emőd Péter HENT-díjas művészeti újságíró, akinek az írásai a HVG mellett főként az artportal művészeti tematikájú hír- és adatbázis weboldalon, illetve a Műértő című művészeti és műkereskedelmi folyóiratban jelennek meg, indítja ezekkel a szavakkal emlékező cikkét Magyarország vezető közéleti, gazdasági-politikai hetilapjában az augusztus 6-án a francia fővárostól 25 kilométerre levő Marcoussis-ben elhunyt Reigl (Némedy) Judit világhírű magyar festőművészről.

Az elmúlt bő évtizedben a legdrágább élő magyar festőként számon tartott Reigl Juditot nem alaptalanul nevezhették a kortárs képzőművészeink közül a legsikeresebbnek; ezelőtt öt évvel a Sotheby’s párizsi fiókjának aukcióján például a Robbanás című 1956-os festménye messze meghaladva 60-80 ezer eurós becsértékét, végül 315 ezer euróért kelt el.

Ez a 2015-ben elért hatalmas összeg Reigl addigi aukciós életműrekordja volt, de galériás értékesítésben már ekkoriban ennél többet is adtak már munkáiért. A világ egyik legjelentősebb nemzetközi művészeti- és régiség-kiállításaként ismert maastrichti TEFAF-on (The European Fine Art Fair) 2014-ben a francia Beres galéria 340 ezer euróért adott el Reigl-művet. Ugyancsak ebben az évben a bécsi és New York-i székhelyű Wienerroither & Kohlbacher galéria mindkét városban egyszerre rendezett a műveiből kiállítást, akkor egyes képei 220–260 ezer euróért keltek el. 

Árrekordját 2016-ban érte el, amikor a párizsi Sotheby’s júniusi árverésén Kitörés című, az 50-es években készült sorozatának egyik darabját 411 ezer euróért vásárolták meg.

Hadd jegyezzük meg, hogy Reigl Judit műkereskedelmi karrierje meglepően későn, 2006 után kezdődött, amikor a művésznő már 83 éves volt. Az azóta eltelt közel másfél évtizedben viszont töretlenül ment felfelé és nem kétséges, hogy az elkövetkezendőkben munkáiért a gyűjtők az eddigieknél is hatalmasabb összeget lesznek hajlandók fizetni. Amúgy szülőhazája műkincskereskedelmében is rekordernek számít, hiszen A semmi szétzúzása című, 1954-ben festett vásznát ezelőtt két évvel 26 milliós kikiáltás után 65 millió forintért vásárolták meg.

De kicsoda is Reigl Judit, kicsoda ez az egyetlen olyan kortárs magyar képzőművész, akinek festményei szinte minden nagy nyugati művészeti múzeum gyűjteményében megtalálhatók Párizstól New Yorkig és alkotásai a fontos művészeti aukciókon rendre újabb és újabb csúcsokat döntöttek

Reigl Judit Kapuváron született 1923-ban. 1941 és 1946 között volt növendéke budapesti Képzőművészeti Főiskolának, ahol Szőnyi István tanítványként végzett, többek közt Hantai Simonnnal együtt, akihez szakmai kapcsolatukon kívül fontos, egész életükben összefonódó, ellentmondásoktól sem mentes barátság fűzte össze.

Közbevetőleg hadd jegyezzük meg, hogy Hantai egyik festményével a rekordot döntő magyar festők nem túl népes táborának is tagja lett, igaz ezt sajnos már nem érhette meg. A kitűnő művész halála után hét évvel, a 2015. június 2-i párizsi kortárs művészek árverésén az M.C.5 (Mariale) című 1962-es festményét 2 555 000 euróért adták el, ami a legmagasabb összeg, amit aukciókon magyar vagy magyar származású művész munkájáért valaha is adtak.

Az ide és ide kattintva elérhető, 91 évesen adott, szellemi élményt adó videós-életinterjújából tudjuk, hogy Reigl Judit 1946-ban kétéves római ösztöndíjat kapott, ahonnan a kommunista hatalomátvétel miatt annak lejárta előtt hamarabb kellett hazatérnie. Ezt – másokkal ellentétben – szívesen meg is tette, mert naivul azt hitte: Magyarországnak egy jobb, igazságosabb világ megteremtéséhez éppen az olyan tettrekész fiatalokra van szüksége, mint ő volt akkoriban.

Viszont az, aki ösztöndíjasként bejárta Itáliát és megtapasztalhatta, mennyire felszabadító a művészetben a szabadság megélése, szembesült azzal, hogy „dicsőséges Vörös Hadsereggel” együtt (vissza)érkező Rákosi Mátyás és a többi moszkovita kommunista társa a sztálini proletárdiktatúrát akarja tűzzel-vassal felépíteni hazájában. Annak ellenére, hogy jelentős állami megrendeléseket kapott és a kommunista párt főideológusa, a „népi demokrácia” rezsimjének kulturális térfoglalást irányító Révai József nagy jövőt jósolt neki, (amúgy ebben Révainak amúgy igaza is volt, de éppen nem oly módon, ahogyan ő elképzelte) – rádöbbent: képtelen a kötelezővé tett „szocialista realizmus” béklyóját elviselni. Miután visszautasított egy szovjetunióbeli ösztöndíjat, 1950-ben meghozta élete döntését és „sorrendben kilencedik, de első eredményes szökési kísérleteként, a határt lezáró szögesdrótkerítésen lefektetett létrán visszakúszott a szabad világba.”

Reigl Judit három hónap alatt Ausztrián, Németországon és Belgiumon keresztül jutott Párizsba pályatársához és barátjához, Hantai Simonhoz, az út nagy részét gyalog téve meg. Előbb Párizsban, majd 1963-tól kezdve a francia főváros közelében fekvő Marcoussis-ban telepedett le, ahol istállóból átalakított műteremlakásában szabadon festhetett – saját elképzelései szerint egy félévszázadon keresztül.

Mint a fentebb említett videós vallomásában a művésznő elmondta: élete nagy szerencséjének tartotta, hogy jó sorsa összehozta a szürrealizmus pápájaként emlegetett André Bretonnal, aki 1954-ben megrendezte neki első jelentős egyéni kiállítását a párizsi l’Etoile Scelée-ben. Egyik korai alkotása, az apokalipszis lovasai ihlette Csillapíthatatlanul szomjazzák a végtelent című festménye a szürrealizmus mozgalom alapító-teoretikusának kedvence lett. Breton azt szerette volna, ha a festőnő kiállítja első párizsi tárlatán, ő azonban inkább a mentorának ajándékozta, aki lakásában egészen haláláig őrizte. A Breton-hagyatékból került aztán a Pompidou Központ gyűjteményébe, ahol a Musée National d'Art Moderne-ben került elhelyezésre.

Adjuk át most a szót Emőd Péternek, aki a HVG friss számában a Puszta kézzel címmel közölt emlékező cikkében rajzolja meg Reigl Judit portréját, melyből az olvasó a felvezetőt már ismeri. A folytatásban szó esik mindenekelőtt több olyan vonatkozásról is, melynek néhány konkrétumával kapcsolatosan szóba hoztunk már néhány adalékot, viszont ezeknek a mibenlétét és hátterét a cikkszerző egy általános pillanatfelvételt követően művészeti szakértőként és tágabb összefüggésekben tárja elénk.

„Segített Reigl Judit művészettörténeti jelentőségének felismerésében az is, hogy az ezredforduló óta, de különösen az elmúlt tíz évben megsokszorozódott a figyelem a korábban háttérbe szorult nők alkotásai iránt. Ez még a régi mesterekre is igaz – a XVII. században élt Artemisia Gentileschi szintén ezekben az években emelkedett a nagy sztárok közé –, de különösen érvényes a kortárs művészetre. Reigl Judit itthoni „felfedezéséhez” az is nagyban hozzájárult, hogy ugrásszerűen megnőtt a külföldön sikeres pályát befutott magyar művészek iránti érdeklődés és a műveik iránti kereslet. Számos, külföldön alkotott magyar művész épült be a hazai köztudatba, a legerőteljesebben közülük két egykori budapesti főiskolai osztálytárs, Reigl Judit és a nála két évvel korábban „külföldre szakadt” Hantai Simon. A 2008-ban elhunyt festőművész odaadóan segítette Reigl Judit párizsi indulását is.

Persze a legjobb alkotóknak is szükségük van olyan értő közvetítőkre, akik kiépítik a kapcsolatot köztük és művészetük befogadói, „fogyasztói” között. Reigl Judit esetében ezt a szerepet az életművének kezelésére létrejött Fonds de Dotation Judit Reigl, illetve – már hosszabb ideje – egy budapesti galéria, a Kálmán Makláry Fine Arts látja el; utóbbi számos vásáron és jelentős kiállításokon képviseli a művészt, és ma már alapirodalomnak számító könyvekben mutatja be a munkásságát.”

Emőd cikkében megemlíti a hivatkozott videós interjúból már ismerősen hangzó konfessziót, miszerint „Reigl Judit háromévesen határozta el, hogy festő lesz, és ettől a szándékától semmi sem tántorította el.” Ezt követően szó esik a főiskolás évekről, a Római Magyar Akadémia budapesti kommunista ukázra félbeszakított ösztöndíjáról, majd az azt követő két év keserű tapasztalatairól, melynek részleteiről, beleértve a vasfüggönyön való kalandos túljutást is – szintén már szóltunk az előbbiekben.

„Szabad akartam lenni, valóban szabad lettem; nem volt se útlevelem, se személyi igazolványom, se egy fillérem, és nem tartoztam egyetlen országhoz sem” – idézi a fejtőművészt a cikkszerző majd elmondja, hogy „első párizsi útja – Hantai kalauzolásával – a Mona Lisához vezetett a Louvre-ba. Pályájának alakulására azonban egy másik találkozás – André Bretonnal, a szürrealista mozgalom alapítójával és teoretikusával – nagyobb hatással volt; ez jelentette rövid szürrealista korszakának nyitányát. De ebben az irányzatban is túlzott kötöttségeket látott; az 1950-es évek közepétől már a  saját útját járta.”

Hogy milyen volt ez az útkeresés, mely Reigl Judit technikákkal folytonosan kísérletező időszakaira volt jellemző az kiderül a kisesszé következő passzusából. Ebben a művésznő legismertebb képsorozatairól, a nemzeti és családi tragédiáról egyaránt valló 1956-os Kitörés sorozat képei, a tíz- illetve tizenegy évvel későbbi Súlytalanság ciklus darabjai vagy éppen a 2001. szeptember 11-i New York-i World Trade Center elpusztulásának képi lenyomatai kerülnek a műértői tömör elemzés középpontjába.

„Életműve igazi csemege a művészettörténészek számára, hiszen egymástól jól elhatárolható, hol csak egy-két, máskor hat-hét évig tartó korszakokra bontható. Miközben sorozatai egymásra épültek, tartalmilag és többnyire a megvalósítás eszközeiben is különböztek az előzőektől. Volt köztük olyan, amit egy fém függönykarnisból készített szerszámmal festett, s volt, hogy kardlappal vagy puszta kézzel vitte fel a festéket a vászonra. Absztrakt munkáiban első ránézésre csak festészeti problémák foglalkoztatták, valójában azonban művei szoros kapcsolatban állnak az őt körülvevő világ történéseivel.

Kitörés-sorozatának 1956-os darabjai például a mindent szétrobbantani akaró vonalaikkal egyaránt reagálnak az itthoni forradalomra és édesanyja halálára. Az 1965-ös és 1966-os Súlytalanság ciklus egy balesetben elszenvedett könyöktörés következményeit, a gipszben lévő kéznek a gravitációval vívott küzdelmét rögzíti. A zuhanás és emelkedés, a súlytalanság problémája évtizedekig foglalkoztatta, s a témához visszatérést a New York-i World Trade Center 2001. szeptemberi megsemmisülésének megrázó látványa ihlette. A lángoló épületeket, a magasból aláhulló embereket megörökítő művek címükben is a tragikus esemény dátumát viselik.”

Miközben választott hazájában Reigl Judit – előbb szürrealista festőként, majd utána soha el nem köteleződve sehova járta a maga útját, melynek állomásait éppúgy jelentették a lírai absztrakt sorozatai, mint az amerikai absztrakt expresszionizmus jegyében készült művei – sikert-sikerre halmozott, majd ismertté és kedveltté lett Nyugat-Európában és a tengerentúlon is, a szülőhaza viszonylag későn kezdte őt értékelni. Erről a megkésett odafigyelésről olvashatunk a cikk végéhez közeledve.

„Idehaza 2005-ig kellett várni Reigl Judit első nagy retrospektív kiállítására a Műcsarnokban. Ezt viszont már gyorsan követték az újabbak, többek között a debreceni Modemben (2010), majd a Ludwig Múzeumban (2014). Eddigi utolsó itthoni egyéni bemutatójának az Ybl Budai Kreatív Ház, Hantai Simonnal közös tárlatának pedig a Kálmán Makláry Fine Arts adott tavaly otthont. Életének utolsó évtizedében a külföldiek mellé megérkeztek a magas hazai elismerések is; a Kossuth-díjat 2011-ben kapta meg.”

A záró passzusban szerzőnk azt mutatja be, hogy „a gyűjtői érdeklődés erősödése az utóbbi években művei árának gyors növekedésében is lecsapódott. A műtárgy. com adatai szerint 2008 óta valamennyi magyar, illetve magyar származású élő képzőművész közül az ő árverési forgalma volt a legnagyobb.” A már ismertetett árverési adatokat hadd ne ismételjük meg. Ehelyett zárjuk a minap végleg eltávozott kiválóságunk egy hitvallásként értékelhető és értékelendő, életében gyakran hangoztatott vallomásával: „Európát akartam megismerni, Európát építem ma is”.