Jó tanuló, jó sportoló címre pályázhatnak külhoni magyar diákok

Jó tanuló, jó sportoló címmel felhívást hirdetnek a külhoni magyar régiókban tanuló diákok számára - közölte a Nemzetpolitikai Államtitkárság pénteken az MTI-vel.

A felhívás célja, hogy megtalálják azokat a külhoni diákokat, akik a tanulás mellett valamely sportágban is kiemelkedő teljesítményt értek el, ezáltal a magyar közösség érdemeit gyarapítják és értékeit képviselik - írták.

A felhívásra kiváló tanulmányi átlaggal rendelkező, a szomszédos országokban magyar közoktatásban tanuló, illetve nappali tagozatos felsőoktatásban résztvevő hallgatók jelentkezhetnek, akik régiós vagy megyei szinten a sportban is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak - közölte az államtitkárság.

Mint írták, a legjobbak - külhoni régiónként egy-egy diák - "Az év jó tanulója, jó sportolója" címben és fejenként 300 ezer forint pénzjutalomban részesülnek. Hangsúlyozták: a pályázat célja, hogy - összhangban a "2020 az erős magyar közösségek éve" tematikus év célkitűzéseivel, Trianon 100. évfordulóján - olyan külhoni közösségeket, köztük fiatalokat mutassanak be, akik elhivatottságukkal és eredményeikkel példaként szolgálhatnak az összmagyarság számára.

A felhívásra Erdélyben, Felvidéken, Vajdaságban, Kárpátalján, Muravidéken és Horvátországban tanuló diákok pályázhatnak augusztus 31-éig. Pályázatot benyújtani a nemzetpolitika@me.gov.hu címen lehet, a jelentkezéshez csatolni kell a tanulmányi átlagot tartalmazó bizonyítványt és a sportteljesítményt igazoló dokumentumokat - áll a közleményben.

Kapcsolódók

Kimaradt?