Mintegy 20 ezres tömeg tüntetett Berlinben a járványkorlátozások ellen

Több ezren tüntettek szombaton Berlinben a németországi járványkorlátozások miatt. A résztvevők szerint ezek a szabályok, köztük a kötelező maszkviselés sérti a szabadságukat és a jogaikat, írja a BBC.

A rendőrség feloszlatta a tüntetést, arra hivatkozva, hogy a szervezők nem tartották be a koronavírus megelőzését célzó higiéniai szabályokat.Németországban növekvőben van a járvány terjedése, pénteken több mint 900 új esetet és hét halálesetet regisztráltak.

A hatóságok szerint mintegy 20 ezren vettek részt a szombati berlini tüntetésen, amelyet a szervezők úgy hirdettek meg, mint „szabadnapot” a hónapok óta tartó korlátozások alól. A tüntetők „korona, vaklárma” és „arra kényszerítenek bennünket, hogy szájkosarat viseljünk” feliratú bannereket tartottak a magasba.

A BBC tudósítója szerint a résztvevők között szélsőjobboldaliak és vírustagadó összeesküvés-elmélet hívők is voltak, de egyszerű emberek is, akik nem értenek egyet azzal, ahogy a kormány a járványt kezeli.

Kapcsolódók

Kimaradt?