Holland rendőrség: egy drogbandához köthető a kínzókamrás konténerbörtön

Kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnözői csoporthoz köthetők a Wouwse Plantage nevű hollandiai településen felfedezett, hajókonténerekben kialakított, rejtett börtöncellák, amelyekhez egy kínzókamra is tartozott – közölte a helyi rendőrség szerdán.

A sajtó arról számolt be, hogy a fő gyanúsított egy 40 éves hágai férfi, akit hat társával együtt kábítószer-kereskedelem és túszejtés vádjával állítottak elő. A férfi információk szerint az ország egyik legnagyobb droghálózatának tagja.

A holland nyomozók azt követően bukkantak a konténerbörtönre kedden, hogy mintegy két héttel ezelőtt a holland és a francia szolgálatoknak sikerült feltörniük az egyebek mellett merényletek megtervezésére, pénzmosásra és kábítószer értékesítésére használt, EncroChat nevű, titkosított telefonhálózatot. A feltárt üzenetek alapján több mint száz embert vettek őrizetbe Hollandiában. Egyes gyanúsítottak emberek elrablásáról és foglyok kínzásáról beszélgettek. Az ő vallomásuk alapján találták meg a konténereket.

A rendőrség illetékes osztályvezetője szerint a raktárban lévő konténereket még nem használták. A konténerek közül hatot börtöncellának alakítottak ki, míg egyet feltehetőleg kifejezetten kínzásra terveztek.

A gyanúsítottak rendőrnek álcázva tervezhettek emberrablásokat elkövetni, ami megmagyarázza, hogy a nyomozók golyóálló mellényeket, rendőri egyenruhákat, villogó kék fényű megkülönböztető jelzésre alkalmas lámpákat, valamint a forgalom elterelésére és megállítására alkalmas közúti táblákat is találtak az akció során.

(Címlapfotó forrása: holland rendőrség)

Kapcsolódók

Kimaradt?