Véradással mutatott példát Ádér János és felesége, Herczegh Anita
Az összefogás és a segítségnyújtás fontosságát hangsúlyozta a koronavírus-járványban Herczegh Anita csütörtökön Budapesten a közmédiának nyilatkozva, miután férjével, Áder János magyar köztársasági elnökkel vért adott a II. Civil véradás programon.
"Ha ilyen nehéz helyzetbe kerültünk, akkor tegyünk meg mindent azért, hogy ezen kicsit enyhítsünk!" - mondta Herczegh Anita, kiemelve: számára a véradás évtizedek óta állandó program, a járványtól függetlenül is jelentkezett volna véradóként. Természetesnek nevezte, hogy ha egészségesnek érzi magát és felhasználható a vére, akkor segítsen a rászorulóknak. Megjegyezte, a járvánnyal összefüggésben azt látja: az emberek összekapaszkodnak, összetartanak, és nagyon sok pozitív példát lát arra, hogy emberek megmozdulnak azért, hogy segítsenek másoknak.
Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára ismertette: második alkalommal szervezik meg a Civil véradást, ahogy tavaly, idén is 22 helyszínen, elsősorban megyeszékhelyeken és a fővárosban lehet vért adni. Jórészt az Országos Vérellátó Szolgálat irodáiban van lehetőség erre, a véradást országosan a helyettes államtitkárság koordinálja. A program hétfőn kezdődött és pénteken zárul. A helyettes államtitkár közölte: tavaly mintegy 600-an adtak vért a kezdeményezés során, közülük 140-en első alkalommal. Bízik abban, hogy ebben a válságos időszakban talán még többen fognak vért adni, mint a múlt évben, mivel szükség van a civilek és minden magyar ember szolgálatára.
"Azt látjuk", hogy a kórházak teljes kapacitásra futnak fel, és vérkészítményekre is szükség van az emberek ellátása során, ezért mindenkinek hálásak, "aki vérét áldozza a haza oltárán" - fogalmazott. Hangsúlyozta: a koronavírus cseppfertőzéssel terjed, vér útján nem, ezért aki eddig is véradó volt, nyugodtan menjen el vért adni. Hozzátette: minden helyiségben, ahol ez a program zajlik, minden szükséges óvintézkedést megtesznek, például már a bejáratnál lázat mérnek. Szalay-Bobrovniczky Vince azt kérte mindenkitől: segítsen embertársain, és nemcsak a rendszeres, de az első véradókra is számítanak.