Tovább csökkent a halálesetek napi száma Nagy-Britanniában

A hétfőn ismertetett legfrissebb adatok szerint jelentősen tovább csökkent az új típusú koronavírus okozta betegség nagy-britanniai halálos áldozatainak napi száma.

Az állami egészségügyi szolgálat (NHS) hétfő délutáni tájékoztatása szerint vasárnap estig 5373-an haltak meg Nagy-Britanniában a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 járványban. Ez azt jelenti, hogy a vasárnap este zárult 24 órában 439 beteg halt meg. Az NHS vasárnap 621, szombaton 703 beteg haláláról számolt be.

A szombati volt az eddigi legnagyobb napi halálozási szám a brit adatok rendszeres közlésének kezdete óta. Az NHS minden nap az előző estig beérkezett halálozási adatokat ismerteti annak érdekében, hogy teljes körű és pontos számokkal tudjon szolgálni.

A brit egészségügyi minisztérium beszámolója alapján hétfőig az előző napi 47 806-ról 51 608-ra emelkedett azoknak a száma, akiknek szervezetében kimutatták az új koronavírust. Köztük van Boris Johnson miniszterelnök is, akit vasárnap este kórházba szállítottak, mivel kialakult nála a koronavírus okozta betegség, és egyes tünetei meglehetősen makacsnak bizonyultak. E tünetek közé tartozik a magas láz.

A Twitteren hétfő délután közzétett üzenetében Johnson tudatta, hogy orvosának javaslatára rutinvizsgálatok céljából ment kórházba, de egyébként jó hangulatban van, és folyamatosan kapcsolatban áll stábjával. Betegágyából is arra intette a briteket, hogy a kormányzati útmutatást betartva maradjanak otthonaikban, ezzel is segítve az NHS életmentő munkáját.

Nagy-Britanniában hétfőig csaknem 253 ezer szűrést végeztek; ez 58 ezerrel magasabb szám az egy nappal korábbinál. A brit kormány a napi szűrések számát április végéig százezerre akarja emelni.

A korlátozások enyhítésének időpontja bizonytalan

Hétfő esti sajtóértekezletén Chris Whitty angliai tisztifőorvos meglehetősen óvatosan nyilatkozott a Covid-19 járvány megfékezését célzó korlátozó intézkedések enyhítésének időpontját firtató kérdésre.

Whitty professzor - aki az elmúlt hetet maga is elkülönítésben töltötte, mivel észlelte a koronavírus okozta betegség tüneteit - kijelentette: a hatóságoknak a korlátozások enyhítése előtt egyértelműen meg kell győződniük arról, hogy a fertőzések számának növekedését jelző görbe már túlhaladt tetőpontján.

A tisztifőorvos - utalva azokra a becslésekre, amelyek szerint a tetőzés e hét végén várható - azt mondta, hogy ezt egyelőre nem lehet teljesen bizonyosan megjósolni, így a korlátozások enyhítésének időpontja is bizonytalan. A brit kormány két hete rendelt el kijárási korlátozásokat, és az intézkedést háromhetente felülvizsgálják; az első felülvizsgálat e hét végén esedékes.

A koronavírus külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja

(Nyitókép forrása: Agerpres/EPA)

Kapcsolódók

Kimaradt?