Egy nap alatt több mint hétszázzal emelkedett a brit halálos áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint egy nap alatt több mint hétszázzal emelkedett az új típusú koronavírus okozta betegség nagy-britanniai halálos áldozatainak száma. Szakértői vélemény szerint reményt keltő, hogy az emelkedés elmaradt a járvány jelenlegi szakaszára korábban modellezett napi halálozási számtól.

Az állami egészségügyi szolgálat (NHS) szombat délutáni tájékoztatása szerint péntek estig 4313-an haltak meg Nagy-Britanniában a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 járványban. Ez azt jelenti, hogy az előző 24 órában 703 beteg halt meg.

Az NHS minden nap az előző estig beérkezett halálozási adatokat ismerteti annak érdekében, hogy teljes körű és pontos adatokkal tudjon szolgálni. A szombaton bejelentett 703 haláleset az eddigi legnagyobb napi halálozási szám a brit adatok rendszeres közlésének kezdete óta.

Robert Cuffe, a BBC News brit közszolgálati hírtelevízió statisztikai szolgálatának vezetője azonban az új számok ismertetése után közölte: az emelkedés elmarad az eddigi modellszámításokban valószínűsített ütemtől. Ezek ugyanis arra vallanak, hogy a halálozások száma a görbe jelenlegi szakaszában három és fél naponta megkétszereződik, ez viszont azt jelentette volna, hogy e modell alapján a legutóbbi vizsgált 24 órában 800-an haltak volna meg.

Cuffe szerint ez az első olyan nap, amelyen a halálozási szám elmaradt a modellben felvázolt görbétől, így még korai fordulatról beszélni, de van remény arra, hogy az új fertőződéses esetek számának növekedésében már tapasztalható lassulás végül megjelenik a halálozási adatokban is.

A brit egészségügyi minisztérium beszámolója alapján szombatig az előző napi 38 168-ról 41 903-ra emelkedett azoknak a száma, akiknek szervezetében kimutatták az új koronavírust. Nagy-Britanniában szombatig több mint 183 ezer szűrést végeztek; ez tízezerrel magasabb szám az egy nappal korábbinál. A brit kormány a napi szűrések számát április végéig százezerre akarja emelni.

Boris Johnson brit miniszterelnök előző nap bejelentette, hogy még elkülönítésben kell maradnia, mivel nem épült fel teljesen az új típusú koronavírus okozta betegségből. Johnsonról múlt csütörtökön állapították meg, hogy ő is megfertőződött, miután a koronavírus okozta betegség enyhe tüneteit észlelte magán. Az eredeti terv alapján a konzervatív párti brit kormányfő elkülönítése péntekig tartott volna.

A külföldi koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

Kimaradt?