A spanyol kormány a szükségállapot újabb meghosszabbítását kezdeményezi

A spanyol kormány a három hete tartó szükségállapot újabb kéthetes meghosszabbítását kezdeményezi a parlamentnél – jelentette be a miniszterelnök online sajtótájékoztatóján szombaton Madridban.

Pedro Sánchez hangsúlyozta: a komoly korlátozásokkal járó intézkedés bevezetése nem volt hiába, csökkent a koronavírus-fertőzés terjedésének üteme, de a szakértők véleménye alapján még több időre van szükség ahhoz, hogy a napi gyógyult esetek száma meghaladja a fertőzöttekét. „A győzelem minden nappal közelebb van" – fogalmazott. Hozzátette: a kormány keddi ülésén fogadja el a szükségállapot április 25-ig tartó kiterjesztését, majd javaslatát beterjeszti a törvényhozásnak.

Spanyolországban az utóbbi egy nap alatt 809-en vesztették életüket, a legkevesebben az elmúlt egy hét során. A járvány kitörése óta a napi halálozás csütörtökön volt a legmagasabb, 950-en haltak bele a fertőzésbe, egy nappal később pedig 932-en. A korábbiakhoz képest szombatra jelentősen csökkent a napi halálozás. Spanyolországban eddig összesen 11 744-en vesztették életüket a Covid-19 következtében.

A külföldi koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

(Nyitókép: Szükségkórház Spanyolországban | Fotó: Agerpres/EPA)

Kapcsolódók

Kimaradt?