Most már biztosan Donald Trump lesz a republikánus elnökjelölt

Most már biztosan Donald Trump jelenlegi elnök lesz az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltje a novemberi választáson - jelentette több amerikai médium is kedden este, miután összeszámolta az aznap tartott előválasztások eredményeit.

Kedden a republikánusok két államban - Floridában és Illinois-ban - tartottak előválasztást, továbbá az Egyesült Államok egyik tengerentúli területén, a Csendes-óceán nyugati vidékén fekvő Északi Mariana-szigeteken jelölőgyűléseket. Ohióban, ahol szintén voksoltak volna, hétfőn éjjel Mike DeWine kormányzó a koronavírus-járványra tekintettel és a helyi egészségügyi hatóság rendeletére hivatkozva június 2-ára halasztotta az előválasztást.

A keddi előválasztások után Donald Trump több mint 1276 delegátus támogatását nyerte el, s az elnökjelöltséghez a Republikánus Pártban pont ennyi küldött támogatására lesz szükség a párt nyári jelöltállító konvencióján. Trumpnak Bill Weld egykori massachusettsi kormányzó személyében egyetlen vetélytársa volt.

"Ez azt mutatja, hogy nagy a lelkesedés Donald Trumpért, s azt is mutatja, hogy a republikánusok egységesen felzárkóztak mögötte és intenzíven támogatják" - fogalmazott Tim Murtaugh, a Trump-kampány szóvivője kedden este.

Az elnök a keddi előválasztások előtt 1141 küldött támogatását nyerte el, és csupán 135 további küldött bizalmára volt szüksége az elnökjelöltséghez. Floridában 122, Illinois-ban pedig 67 delegátust "szerzett". A két állam választási rendszere pedig olyan hogy "a győztes mindent visz", vagyis a delegátusokat nem osztják el az indulók között az eredmények szerint arányosan. Ráadásul mindkét államban csupán Bill Weld indult, a két korábbi aspiráns - az illinois-i Joe Walsh, egykori képviselő és Roque de la Fuente kaliforniai üzletember - már korábban visszalépett a versengéstől.

Az első kommentárok emlékeztetnek rá, hogy Trumpnak az idén sokkal hamarabb sikerült elnyernie a jelöltséghez szükséges számú delegátust, mint 2016-ban. Akkor a május végén Észak-Dakotában tartott voksolás után vált nyilvánvalóvá, hogy ő lesz a republikánusok elnökjelöltje.

Kapcsolódók

Kimaradt?