Biden nyerte a Washington államban tartott demokrata előválasztást

Az Egyesült Államok északnyugati Washington államában március 10-én tartott demokrata párti előválasztásnak Joe Biden, Barack Obama korábbi elnök egykori alelnöke lett a győztese - jelentette a helyi választási irodára hivatkozva több amerikai médium hétfőn későn este.

Washington - Észak-Dakota, Idaho, Michigan, Missouri és Mississippi mellett - egyike volt annak a hat tagállamnak, ahol a múlt kedden előválasztást rendeztek, de az utolsó, ahol kihirdették a végeredményt hétfőn este. A szavazatok összeszámlálása azért tartott hosszú ideig, mert ebben az államban csakis levélben voksolnak.

Joe Biden a szavazatok 37,9 százalékát szerezte meg, míg vetélytársára, Bernie Sanders vermonti szenátorra a választók 36,4 százaléka voksolt. Elizabeth Warren massachusettsi szenátor 9,3 százaléknyi szavazatot kapott, és a washingtoniak 8 százaléka Michael Bloomberg New York-i milliárdost látta volna legszívesebben a Demokrata Párt elnökjelöltjeként. Warren és Bloomberg a múlt kedden még szerepelt a választási névjegyzékeken, de michigani kudarcuk után mindketten visszaléptek a további küzdelemtől. Bloomberg Bident biztosította támogatásáról, Warren szenátor pedig még nem nyilatkozott az ügyben.

A március 10-ei előválasztásokon Észak-Dakotát kivéve mindenütt Joe Biden aratott győzelmet, s ezzel erőteljesen megszilárdította pozícióit, az elemzők szinte egybehangzóan őt tartják a demokraták leendő elnökjelöltjének.

Kedden négy államban és egy tengerentúli területen tartanak előválasztást: Arizonában, Floridában, Ohióban és Illinois-ban, valamint a Csendes-óceán nyugati vidékén fekvő Északi Mariana-szigeteken. Ezekben az államokban összesen 577 pártkongresszusi küldött sorsa dől el. Ők döntenek majd a Demokrata Párt nyári elnökjelölt-állító országos konvencióján arról, hogy ki legyen a párt elnökjelöltje a novemberi elnökválasztáson Donald Trumppal szemben. Elemzők szerint amennyiben például a 219 küldöttet adó Floridában vagy a 155 delegátust adó Illinois államban Joe Biden győz, akkor Sandersnek már nem marad esélye, hogy ő legyen a demokraták elnökjelöltje.

Mike DeWine, Ohio kormányzója hétfőn éjjel bejelentette: a keddi előválasztásokat az új típusú koronavírus terjedése miatt kialakult helyzetre tekintettel június 2-ára halasztják. A republikánus kormányzó a nap folyamán többször felvetette a halasztás lehetőségét. A koronavírus elleni küzdelemmel foglalkozó kormányzati munkacsoport Fehér Házban tartott sajtókonferenciáján meg is kérdezték erről Donald Trump elnököt, aki azt mondta, hogy az egyes államokra bízza a döntést. DeWine bírósághoz fordult, amely az előválasztás megtartása mellett tette le a voksát. A kormányzó azonban nem fogadta el a döntést, és a helyi egészségügyi hatóságtól kért állásfoglalást. A hatóság vezetője, Amy Acton végül azonnali hatállyal elrendelte a választási helyiségek bezárását, arra hivatkozva, hogy a Covid-19 nagy fertőzési kockázatot jelent a lakosság nagy többsége számára.

Hétfőn Kentuckyban is bejelentették, hogy a május 23-ára meghirdetett előválasztásokat június 23-ára halasztják. A hét végén Louisiana és Georgia jelentette be, hogy az eredetileg áprilisban és márciusban tartandó előválasztásukat júniusban, illetve májusban tartják meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?