Amerikai elnökválasztás: Biden jelentősen növelte előnyét pártbeli riválisával szemben

Joe Biden nyerte meg kedden a michigani előválasztást, és ezzel kommentátorok szerint jelentős lépést tett afelé, hogy ő legyen a Demokrata Párt elnökjelöltje a 2020-as amerikai elnökválasztáson. Barack Obama egykori alelnöke előzőleg megnyerte az előválasztást Mississippi és Missouri államban is.

Biden óriási fölénnyel győzött három tagállamban, ahol már lezárult a keddi szavazás: Michiganben 53 százalékkal, míg Mississippiben a voksok 81, Missouriban pedig az 59 százalékát szerezte meg a szavazatszámlálás közel végleges eredménye szerint.

Bár Észak-Dakotában, Idahóban és Washington államban elvileg még nyerhet párton belüli riválisa, Bernie Sanders vermonti szenátor, de ezek az államok kevés delegátust küldenek a demokraták júliusi elnökjelölt-állító konvenciójára, ezért Sanders reménye televíziós kommentátorok szerint már elveszett az elnökjelöltség elnyerésére. David Axelrod, Barack Obama egykori főtanácsadója a CNN hírtelevízióban egyenesen úgy fogalmazott: matematikailag már Biden az elnökjelölt.

A 125 delegátust adó Michiganben elért győzelem kulcsfontosságú a demokrata elnökjelöltségért folyó versenyben. Elemzők szerint Biden előnye nagyon jelentős: a volt alelnök eddig 841 delegátust „gyűjtött össze”, míg a vermonti szenátort az eddigi választási eredményei alapján 579 küldött támogatja. Az elnökjelöltté választáshoz 1991 delegátus támogatása szükséges.

A michigani vereség különösen érzékenyen érintheti Sanders szenátort, hiszen négy évvel ezelőtt ebben az államban, ha kevéssel is, de legyőzte Hillary Clintont, aki később a párt elnökjelöltje lett, és Sanders az elmúlt napokban is aktívan kampányolt szerte az államban. A választók olyan nagy számban jelentek meg az urnáknál, hogy Sanders még a szavazóhelyiségek nyitva tartásának meghosszabbítását is kérte a választási bizottságtól.

Elemzők rámutatnak: Mississippiben és Missouriban az afroamerikai lakosság erőteljes támogatása vitte győzelemre Bident. A szövetségi államok közül Mississippiben a legnagyobb, hozzávetőleg egyharmad a fekete közösség aránya, és a hatmillió lelket számláló Missouriban is afroamerikai származású a lakosság egyötöde. Az előzetes felmérések azt mutatták, hogy Mississippiben a megkérdezettek 86 százaléka Bident támogatta, és csak 11 százalékuk rokonszervezett Sanders esetleges elnökjelöltségével. Missouriban a keddi előválasztások első exit poll-felmérései szerint a fehér lakosság nagy része is Joe Bidenre voksolt.

A The New York Times című lap elemzése szerint a mérsékelt és liberális választók, valamint a nők, elsősorban is a felsőfokú végzettségűek alkotják Joe Biden szavazótáborát, és az időskorúak elsöprő többsége is őt támogatja. Bernie Sanders a michigani eredmények közzététele után bejelentette, hogy kedden este nem szól híveihez.

Joe Biden viszont Philadelphiában mondott beszédében baráti jobbot nyújtott Sanders szenátornak. Gratulált neki és támogatóinak a kitartásukhoz és szenvedélyességükhöz, majd azt mondta: „a célunk ugyanaz, és együttes erővel legyőzhetjük Donald Trump elnököt”.

A szerdára virradóra nyilvánosságra hozott további részeredmények szerint Idahóban és Észak-Dakotában Joe Biden vezetett, Washington államban azonban 33-33 százalékos támogatottsággal - az adatok csaknem 70 százalékos feldolgozottságánál – a két politikus holtversenyben volt. 

Donald Trump amerikai elnök kampánycsapata közleményben reagált a demokraták keddi első előválasztási eredményeire. Joe Biden és Bernie Sanders „ugyanannak az éremnek a két oldala” – írták. A republikánusok kedden öt tagállamban – Idahóban, Michiganben, Mississippiben és Missouriban – szintén előválasztást tartottak. Donald Trump a Twitteren egyenként köszönte meg Mississippinek, Missourinak, Michigannek és Idahónak a győzelmet.

(Címlapfotó forrása: ABC News)

Kapcsolódók

Kimaradt?