Videókonferenciát tartanak az EU-tagországok vezetői a koronavírus-járvány kezeléséről

Az Európai Unió tagországainak vezetői hamarosan vészhelyzeti videókonferenciát tartanak a koronavírus-járvány európai kitörésére adható válaszok összehangolása érdekében – jelentette be az Európai Tanács elnöke hétfőn a Twitteren.

Charles Michel úgy fogalmazott, hogy az „állampolgáraink egészségének védelme érdekében együtt kell működnünk". Diplomáciai források szerint a tagországok állam-, illetve kormányfőinek konferenciabeszélgetése várhatóan kedd délután lesz.

Emmanuel Macron francia elnök a közösségi oldalon kiemelte, hogy egységben az erő a járvánnyal szemben, valamint felszólította európai partnereit, hogy tegyenek sürgős lépéseket az egészségügyi intézkedések, a kutatásban kifejtett erőfeszítések és a gazdasági válaszok összehangolása érdekében.

„Cselekedjünk együtt azonnal" – fogalmazott.

Az európai kormányok számos intézkedést fogadtak el a vírus terjedésének megakadályozására. A tüdőgyulladást okozó új típusú koronavírus ez idáig leginkább Olaszországot sújtotta, ahol a fertőzöttek száma 7142-re nőtt, s a halálos áldozatok száma 366-ra emelkedett. A dél-európai ország kormánya vesztegzár alá vonta az északi Lombardia tartományt és az országrész 15 másik városát.

Hétfő délelőtt a koronavírus terjedése kapcsán nemzetközi videokonferenciát tartottak Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kezdeményezésére Izrael mellett hét további ország részvételével. A konferenciabeszélgetésbe Orbán Viktor miniszterelnök, Giuseppe Conte olasz miniszterelnök, Sebastian Kurz osztrák kancellár, Andrej Plenkovics horvát miniszterelnök, Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök, Nikosz Anasztasziadesz ciprusi elnök valamint Ludovic Orban román miniszterelnök kapcsolódott be.

Kapcsolódók

Kimaradt?