Meghalt egy gyógyultnak hitt koronavírusos beteg Kínában

Belehalt az új típusú koronavírus okozta betegségbe egy öt nappal korábban gyógyultnak nyilvánított páciens a közép-kínai Vuhanban – jelentette helyi sajtóforrásokra hivatkozva a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap csütörtökön az MTI szerint.

A 36 éves férfi halálához a vuhani egészségügyi bizottság által kiadott halálozási kivonat alapján a koronavírus által okozott légzési elégtelenség, majd fulladás vezetett. Li Liang február 12-től az egyik, a járványhelyzet miatt rohamtempóban felépített vuhani kórházban feküdt, ahol az enyhébb tüneteket produkáló betegeket kezelték.

A kórházból két hét után távozhatott, de az érvényes előírások szerint még további 14 napig egy karanténként kialakított szálláson kellett tartózkodnia. A férfi felesége arról számolt be, hogy férje két nappal azután, hogy elhagyta a kórházat, ismét rosszul lett. Szájszárazságról és puffadásról panaszkodott. Március 2-án ismét kórházba szállították, ahol még aznap délután meghalt.

A sanghaji székhelyű The Paper című lap az SCMP szerint egy azóta az internetes oldaláról eltávolított cikkben arról is hírt adott, hogy a vuhani Fangcang Kórház – amely szintén egyike a járvány miatt kialakított ellátó központoknak – szerdán egy felhívást tett közzé, miszerint több, korábban gyógyultnak nyilvánított pácienst kellett újból ellátás alá helyezni a tünetek ismételt felbukkanása miatt. A kórház emiatt csütörtöktől a vírus elleni antitestek jelenlétét is teszteli a betegek esetében, mielőtt gyógyultnak nyilvánítaná őket.

Kína szárazföldi részén szerda éjfélig újabb 139 fertőzöttet diagnosztizáltak, közülük 131-et a járvány kiindulópontjának számító Vuhanban. Az esetek száma ezzel a szárazföldi Kínában 80 409-re emelkedett, míg további 31 halálozással a halálos áldozatok száma 3012-re nőtt. A betegségből eddig országszerte több mint 52 ezren gyógyultak fel, és a 25 ezret meghaladja a még jelenleg is kezelés alatt állók száma, akik közül közel 6 ezer beteg állapota súlyos.

(Nyitókép forrása: AFP)

Kapcsolódók

Kimaradt?