Koronavírus: csökkent a napi halálesetek száma

Folyamatosan csökken az újonnan diagnosztizált, koronavírussal fertőzött betegek száma Kínában - derül ki a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság szerdán közzétett adataiból.

A járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományban vasárnap óta tart a napról-napra bejelentett, új páciensek számának mérséklődése: a három nappal ezelőtti 2618 új beteghez képest kedd éjfélig 1638 új, aznap regisztrált esetről számoltak be a tartományból. Hupejen kívül Kína többi részén a csökkenés már február 3-a óta töretlen: a kilenc nappal korábbi 890-hez képest kedden 384 új fertőzöttet diagnosztizáltak az ország egyéb régióiban.

A szerdán közölt adatok szerint a fertőzöttek száma Kínában megközelíti a 45 ezret, a betegség következtében pedig kedd éjfélig már 1114 ember halt meg a távol-keleti országban, miközben 4764-re emelkedett a gyógyultak száma.

A fertőzések és halálozások száma továbbra is Hupej tartomány székhelyén, Vuhanban a legmagasabb: közel 20 ezer fertőzöttet és 820 halálos áldozatot jelentettek kedd éjfélig a 11 millió lakosú városból, ahonnan a járvány tavaly decemberben elindult. Kínában kedden összesen 97 haláleset történt, ami megegyezik a vasárnapi adattal, de elmarad a hétfőitől: akkor először ugyanis száz fő felett volt a halálozások száma.

A kelet-kínai Hszian Csiaotung-Liverpool Egyetem kutatói hétfőn nyilvánosságra hoztak egy, matematikai számításokon alapuló modellt, amely az új esetek számának hirtelen visszaesését jelzi előre a következő hétre, február 23-ára pedig a járvány terjedésének megállását jósolja, nulla új esettel. Ji Csou, az egyetem egészségügyi és környezettudományi tanszékének kutatója azonban rámutatott: különféle tényezők változtathatnak a jelenlegi tendencián, miközben az sem kizárható, hogy az eddig fertőzöttek számát sem jelentették teljes pontossággal.

Kapcsolódók

Kimaradt?