Szakértő: a világ népességének 60 százalékát is megfertőzheti a koronavírus

A világ több részére is nagyon súlyos fenyegetést jelent a "COVID-19-nek" elnevezett új koronavírus útján gyorsan terjedő kínai tüdőgyulladás-járvány, mondta Tedrosz Adanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója a szervezet keddi ülésén Genfben az MTI beszámolója szerint.  

Szerinte megfelelő fellépéssel "valós esély" van a kór terjedésének megállítására, ehhez azonban arra van szükség, hogy az országok fokozzák az együttműködést, és osszák meg egymás között a vírusmintákat. A betegség elleni küzdelem elsődleges feltétele az együttérzés, a szolidaritás, a járvány leküzdésére nyitott, igazságos és tisztességes adatmegosztásra van szükség, fogalmazott a szakember.

Kiemelte, a védőoltás csak 18 hónap múlva lehet elérhető a vírus ellen, így addig is a jelenleg rendelkezésre álló módszereket kell alkalmazni a terjedés fékezése érdekében. A vírust COVID-19-nek nevezték el, mert a WHO irányelvei szerint tilos bizonyos földrajzi hely, embercsoport vagy állatfaj után elnevezni az új vírusokat.  A főigazgató arról is beszélt, hogy reméli, a mostani találkozó után kialakul a kutatások menetének terve, amelyhez a kutatók és az adományozók igazítani tudják saját tevékenységüket. 

Kínában már 42 708 ember fertőződött meg, és 1017-en haltak meg a kínai koronavírusban.

Hongkong vezető járványügyi szakértője, Gabriel Leung kedd reggel arról beszélt, hogy akár a világ népességének 60 százaléka is megfertőződhet, ha nem sikerül kontroll alá vonni a koronavírus-járványt. Szerinte a legfontosabb lépés annak megállapítása, hogy pontosan mekkora jelenleg a járvány.

A második legfontosabb pedig az, hogy kiderítsék, működnek-e a Kínában bevezetett drasztikus intézkedések, például a teljes városokra vonatkozó karantén. Ha igen, akkor más országoknak is el kellene gondolkoznia azok bevezetésén, tette hozzá.

Kapcsolódók

Kimaradt?