Hazatelepítését kérte a kínai Vuhanból egy román állampolgár

Hazatelepítését kérte a nagykövetségtől a tüdőgyulladást okozó koronavírus által sújtott kínai régióban, Hubei tartományában levő Vuhan városból egy román állampolgár. További két román pedig, akik a térség egy másik településén tartózkodnak, kapcsolatban állnak a külügyminisztériummal a munkáltatójukon keresztül.

A külügyminisztérium hangsúlyozta, hogy a Vuhanban tartózkodó román állampolgár kérte hazatelepítését, adatait pedig elküldték és regisztrálták már az európai intézményeknél és a partnereknél, megkönnyítendő az utazását Romániába.

Ami a másik két román állampolgárt illeti, Románia pekingi nagykövetsége „folyamatosan tartja a kapcsolatot munkáltatójukkal és a kínai hatóságokkal a legjobb hazatelepítési módszer megtalálása érdekében, tekintve, hogy a térségben korlátozásokat vezettek be a kínai hatóságok” – szögezte le a tárca a közleményében.

A koronavírus terjedése miatt a Vuhanba tervezett látogatások elhalasztását javasolja a román külügyminisztérium. A szaktárca ugyanakkor azt ajánlja a már Kínában tartózkodó román állampolgároknak, hogy tartsák be a higiéniai szabályokat, kerüljék az olyan helyeket, ahol élő vagy elpusztult állatokkal kerülhetnek közvetlen érintkezésbe, és kerüljék a beteg személyeket, legfőképpen azokat, akiknél légúti fertőzésre utaló tüneteket észlelnek.

A Kínában tartózkodóknak javasolják továbbá, hogy szigorúan tartsák be a helyi hatóságok utasításait és ajánlásait; kövessék a helyi médiát, hogy időben értesüljenek, melyek a betegség által leginkább érintett területek, amelyeket kerülni kell; kössenek utazási, egészségügyi és életbiztosítást.

A koronavírussal való fertőződés megelőzéséről a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ honlapján (www.cnscbt.ro), valamint az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (http://ecdc.europa.eu) weboldalán lehet bővebb információkat találni. A Kínában tartózkodó román állampolgárok a következő telefonszámokon fordulhatnak konzuli segítségért – Románia pekingi nagykövetsége: +861065323616; Románia Hong Kong-i főkonzulátusa: +85225233813, +85225233817; Románia sanghaji főkonzulátusa: +862162701146. A külügyminisztérium javasolja még a beijing.mae.ro, a shanghai.mae.ro, a hongkong.mae.ro, az ec.europa.eu/consularprotection, a www.mae.ro weboldalak követését, ugyanakkor felhívja a külföldre utazó román állampolgárok figyelmét az Utazz biztonságban (Călătoreşte în siguranţă) applikációra, amelyen utazási tanácsokat kaphatnak, illetve az sms-es riasztószolgálatra.

Kína kedden azt javasolta állampolgárainak, hogy az új koronavírus okozta járvány terjedésének megfékezése érdekében halasszák el külföldi kiszállásaikat. A kínai hatóságok ugyanakkor hétfőtől leállították az összes csoportos utazást bel- és külföldre egyaránt.

A Kína központi részén, Vuhanban decemberben megjelent koronavírus eddig legalább 4500 megbetegedést idézett elő és több mint 130 halálos áldozatot szedett az országban. A világ más országaiban további ötven megbetegedést jegyeztek.

Kapcsolódók

Kimaradt?