Ötvenhat embert halálra tapostak: később kezdték meg Kászim Szulejmáni temetését

Megkezdték kedden este Kászim Szulejmáni, az iráni Forradalmi Gárda különleges egysége, az al-Kudsz néhai parancsnokának temetését, amelyet azért kellett elhalasztani néhány órával, mert az iráni Kermán városában tartott  ceremónián kialakult tolongásban - a legfrissebb értesülések szerint - legalább 56 embert halálra tapostak és 213-an megsérültek.

"Néhány perccel korábban a holttestét áthelyezték a kermáni temető mártírok számára fenntartott parcellájába" - jelentette az ISNA félhivatalos iráni hírügynökség. "A tolongásban, sajnálatos módon, egyes honfitársaink megsérültek, míg mások meghaltak" - mondta korábban Pirhosszein Kulivánd, az iráni katasztrófavédelem egészségügyi szolgálatának vezetője az állami televízió műsorában.

Az amerikai légicsapásban meggyilkolt tábornok Kermánban született. Irán nagyvárosaiban hatalmas tömegek siratták a tábornokot, sokan pedig azt skandálták, hogy "Halál Amerikára!". Korábbi értesülések még arról szóltak, hogy 40 embert tapostak halálra a temetésen kialakult tolongásban.

A helyi egészségügyi szolgálatok adatai szerint a tolongás azért tört ki, mert túl sokan érkeztek a tartományokból, hogy elbúcsúzzanak a "legendás katonától", akivel egy célzott amerikai légicsapás végzett pénteken az iraki főváros, Bagdad közelében. Az incidens miatt ismét fellángolt a viszály Washington és Teherán között.

Kapcsolódók

Kimaradt?