WJC: Orbán nem határolódott el egyértelműen a szélsőjobbtól

A Zsidó Világkongresszus (WJC) sajnálatát fejezte ki, hogy Orbán Viktor a szervezet budapesti közgyűlésének vasárnapi megnyitóján mondott beszédében "nem adott megfelelő biztosítékot arra, hogy egyértelmű választóvonalat húzott volna kormánya és a szélsőjobboldal közé".

A WJC vasárnap esti közleményében nagyra értékeli, hogy a magyar kormányfő a közgyűlés alkalmából felszólalt a nemzetközi zsidó közösség képviselői előtt. A szervezet örömmel fogadta, hogy Orbán egyértelművé tette, hogy az antiszemitizmust elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek tartja - állt a WJC késő este kiadott közleményében.

A miniszterelnök ugyanakkor nem nézett szembe a probléma valódi természetével, vagyis általában az antiszemitizmus, illetve különösen a szélsőjobboldali Jobbik párt fenyegetésével - közölte a szervezet. A WJC sajnálja, hogy Orbán nem reagált semmilyen közelmúltbeli rasszista, illetve antiszemita indíttatású eseményre, amely az országban történt.

A közlemény szerint ahogy a zsidó emberek a történelem során megtanulhatták: a tettek hangosabbak minden szónál, legyen az bármilyen jó szándékú is. A WJC továbbra is arra kéri a demokratikus erőket Magyarországon és máshol is, hogy határozottabban lépjenek fel az erősödő szélsőséges eszmékkel és az antiszemitizmussal szemben. A szervezet továbbra is figyelemmel követi a magyarországi helyzetet - tette hozzá a WJC szóvivője.

Orbán Viktor a WJC háromnapos közgyűlésének megnyitóján elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek nevezte az antiszemitizmust, amely ellen zéró toleranciát hirdetett. Beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar alkotmány valódi védelmet, biztonságot, emberi és közösségi méltóságot ad a velünk élő zsidóságnak. Kifejtette: a magyar kormány válasza az erősödő európai és magyarországi antiszemitizmusra "a jó keresztények példájának és hagyományának felidézése és felerősítése".

A magyar kormányfő előtt felszólalt Ronald S. Lauder, a WJC elnöke, aki arra kérte Orbán Viktort, legyen kezdeményező, és tegyen határozott lépéseket a "sötét erőkkel" szemben az intolerancia elleni küzdelemben. "Itt az ideje az erős irányításnak és a még erősebb intézkedéseknek" - hangsúlyozta Lauder.

Kapcsolódók

Kimaradt?