Több tízmillió dolláros kárt okoztak orosz hackerek az Egyesült Államokban

Orosz számítógépes hackerek ellen emeltek vádat a pennsylvaniai Pittsburghben - jelentette be csütörtökön az amerikai igazságügyi minisztérium.

A vádirat szerint Makszim Jakubec és Igor Turasev egy, az Ördög céhe nevű számítógépes bűnözői csoport vezetőjeként 2011 óta legalább 11 amerikai tagállamban tört fel számítógépes rendszereket. A két bűnöző - az ügyészségi dokumentumok szerint - különböző vállalatok és társaságok nevében küldött hamis e-mailekkel rosszindulatú szoftvereket helyezett el. Bankok, vállalatok, oktatási intézmények számítógépes rendszereit törték fel. Több tízmillió dolláros kárt okoztak, és mintegy hárommillió dollárt loptak el így.

Brian Benczkowski, Pennsylvania helyettes államügyésze csütörtökön sajtótájékoztatót tartott az ügyben. Elmondta: a két orosz által elkövetett bűncselekmények „az elmúlt évtized legveszélyesebb számítógépes támadásai és banki csalásai közé tartoznak”. A helyettes államügyész Jakubecet „igazi 21. századi bűnözőnek” nevezte.Az amerikai igazságügyi minisztérium közleménye szerint Jakubec 2017 óta együttműködött az orosz külföldi hírszerzéssel is „orosz kormányzati tervek” elősegítésére.

Az amerikai pénzügyi tárca a vádlottakat szankciós listára helyezte, a külügyminisztérium és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) pedig ötmillió dolláros jutalmat ígért annak, aki információkkal szolgál Jakubec hollétéről. Egyik vádlott tartózkodási helye sem ismeretes ugyanis az amerikai hatóságok előtt.

Kapcsolódók

Kimaradt?