FRISSÍTVE – Lemond tisztségéről Borkai Zsolt, Győr szexbotrányba keveredett polgármestere

FRISSÍTVE: A győri közgyűlés alakuló ülése után, péntek délután lemond polgármesteri tisztségéről Borkai Zsolt. A magyarországi helyhatósági választások előtti napokban szexbotrányba keveredett győri polgármester ezt a győriekhez írt szerdai nyílt levelében jelentette be, amelyet eljuttatott az MTI-hez is.

Mint írta, szereti Győrt, ezért nem szeretné a személyével és a vele történtekkel hátráltatnia város további fejlődését, így lemond polgármesteri tisztségéről. „Levonom a konzekvenciákat és vállalom a felelősséget" – hangsúlyozta a politikus. Úgy fogalmazott: kívánja, hogy a jövőben olyan ember vegye át a polgármesteri széket, aki „érdemes szeretett városunk vezetésére".

Borkai Zsoltról az önkormányzati választások előtt egy – magát az ördög ügyvédjének nevező – ismeretlen tett közzé az interneten fotót és videót, amelyeken a polgármester több ember társaságában volt látható szexuális aktus közben.

Az egykori tornász olimpiai bajnok Borkai – a Magyar Olimpiai Bizottság volt elnöke – a kormánypártok támogatásával indult az október 13-i önkormányzati választáson, majd a választások után kilépett a Fideszből, nemrég pedig a MOB-ból is.

A győrieknek címzett levélben a polgármester azt írta, tudja és reméli, hogy mindenki számára hamarosan kiderül, „a rágalmak egy kivétellel egy hamis blogon megjelenő hazug információk sokasága, amit a sajtó ellenőrizetlenül átvett". Az online felületeken és a közösségi médiában megjelenő információkat – annak igazságtartalmát meg sem kérdőjelezve – sokan tényként kezelik, és ezzel „akaratlanul is kiszolgálják a háttérben megbújó karaktergyilkosságot elkövető szándékát" – fűzte hozzá.

„Ma én vagyok a célpont, holnap más lesz, amíg a hazug hírterjesztésnek, tényként feltüntetett rosszindulatú feltételezéseknek senki sem szab határt. Ne gondolják, hogy ez egy ember bosszúja, nem létezik ördög ügyvédje. Véleményem szerint ez egy gondosan kitalált, profin előkészített csapda volt, melytől vélhetően komoly politikai vagy anyagi előnyöket reméltek" – áll a levélben.

Borkai Zsolt szerint „egy általam valóban elkövetett, elsősorban a családomat megbántó cselekedetemre építettek rá minden hazugságot, hogy az hihető legyen". Úgy fogalmazott: amit valóban tett, arra nem büszke, és mindenkitől elnézést kell kérnie, aki emiatt csalódott benne. „Sokszorosan megbűnhődtem érte – de minden más mocskolódás alaptalan rágalom" – fűzte hozzá „Sportember vagyok, sohasem drogoztam és korrupt sem vagyok. Az említett utazáson saját költségen vettem részt, ennek megvolt a fedezete, nem loptam és nem csaltam" – szögezte le.

Hozzátette: eddig nem mondott le, mert azt szerette volna, hogy a városnak olyan polgármestere legyen, akit a győriek megválasztottak és képes Győrt vezetni. „A kitartáshoz az erőt az adta, hogy mindannak ismeretében, ami rólam egyelőre büntetlenül megjelenhetett, és ami egy kivételével hazug mocskolódás, olvasták, látták az emberek, mégis bizalmat szavaztak nekem" – írta.

Borkai Zsolt kitért arra is, a politikai ellenfelei a választás tisztaságának megkérdőjelezésével kapcsolatos lépéseikkel nemcsak őt, hanem a város működését is lehetetlenné akarták tenni, „húzták az időt, ezért számoltatták kétszer is újra a szavazatokat". Hozzátette: az elmúlt időszakban nemcsak ő, hanem családtagjai is céltáblává váltak, ennek pedig a jövőben nem szeretné kitenni őket. „Be kell fejezni a gyűlölködést, mert az nem visz előre" – hangsúlyozta.

Emlékeztetett: 2006 óta hatalmas utat tettek meg, „Győr Magyarország egyik gazdasági bástyája" lett, a város fejlődése megkérdőjelezhetetlen. Levelében Borkai Zsolt a győrieknek megköszönte az elmúlt 13 évet, a képviselőknek és a munkatársainak pedig a város fejlődéséhez nyújtott támogatást.

Időközi választást írnak ki

A jogszabály szerint az időközi polgármester-választást az illetékes választási bizottságnak kell kitűznie, a mandátum megüresedésétől számított 120 napon belül. A választást úgy kell kitűzni, hogy a szavazás napja a kitűzés napját követő 70. és 90. nap közé essen.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?