Az amerikai képviselőház határozatban ismerte el az örmény népirtást

Elsöprő többséggel megszavazaott határozatban ismerte el a törökök által végrehajtott örmény népirtást az amerikai képviselőház kedden. 

A határozat felszólított arra, hogy az Egyesült Államok mostantól népirtásként emlékezzék meg arról, hogy az ottomán török birodalom a 20. század elején, 1915 és 1923 között másfélmillió örményt tervszerűen lemészárolt. Egyben szorgalmazta azt is, hogy fordítsanak nagyobb gondot a tények megismertetésére.

Ez volt az első alkalom, hogy az amerikai kongresszusban egyáltalán előterjesztettek egy olyan javaslatot, amely felvetette az örmény népirtás elismerését. A szavazás utáni első kommentárok történelmi jelentőségűnek minősítették a törvényhozók döntését.

A törökök elítélték a határozatot

„A határozat bátor lépés az igazság és a történelmi igazságosság meghatározásának útján, ami a népirtást túlélő örmények számos leszármazottjának megbékélést jelenthet” - írta szerdára virradóra Twitter-bejegyzésében az örmény kormányfő. Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter határozottan elítélte az amerikai képviselőház döntését. Twitter-üzenetében hangsúlyozta: Törökország érvénytelennek és meg nem történtnek tekinti az amerikai határozatot.

A török vezetés szerint a határozat „nélkülöz minden történelmi, illetve jogi alapot”, s mindössze egy „jelentéktelen politikai lépésről van szó, amelynek egyedüli címzettjei az örmény lobbi és a törökellenes csoportok”.

Kapcsolódók

Kimaradt?